Zakatoló poszt-punkban (nem) disszidál a Soviet Monday – dalpremier!

2024.04.01. 19:27, srecorder

sovietmonday220409_3.jpg

Itt a Soviet Monday 2.0!

A Disszidálok az idén 3 éves Soviet Monday 7. single-je, mely a címével talán ellentétesen a prózai síkon azt a témát boncolgatja, hogy miért érdemes fizikailag itthon, Magyarországon maradni és küzdeni, lírai síkon pedig azt, hogy milyen dolgokért éri meg élni, mik teszik boldoggá a lírai ént. Zakatoló poszt-punk klasszikusként indul, faékegyszerűségű, de remélhetőleg a közönség és nem csak a szerzők szerint frappáns refrénekkel folytatódik, majd metalcore-ral és a 2010-es évek kezdetére emlékeztető breakdownnal zárul” – mondta a zenekar a dalról, amit Kovács Márton házistúdiójában, valamint Dióssy Ákos stúdiójában vettek fel, a mix-mastert pedig Altsach Balázsra bízták.

A Disszidálok előfutára a Soviet Monday 2.0-nak, vagyis „annak a felállásnak és zenei kultúrának, ami az első Soviet Monday-nagylemezen teljesedik majd ki”. Ennek munkalátai idén nyáron kezdődnek meg, és várhatóan idén érkezik még egy single az albumról, azonban erről és az új korszakról a zenekar 3 éves szülinapi buliján, az Akváriumban rendezendő I. Soviet Monday lakógyűlésen számolnak majd be május 11-én, ahol a poszt-punkot szintipoppal összehozó Kalibrál zenekart hívták maguk elé vendégnek.

A SORBONNE SEXUAL ÉS A SOVIET MONDAY KEDVENC 2023-AS ZENÉI

 

Soviet Monday a Facebookon. Instagramon.

Fotó: Benkovics-Lengyel AlexandraBorítógrafika: Csutorás Marci.

Premier rovat cikkeinek megjelenését Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2024/04/01/zakatolo_poszt-punkban_nem_disszidal_a_soviet_monday_dalpremier_disszidalok
Zakatoló poszt-punkban (nem) disszidál a Soviet Monday – dalpremier!
süti beállítások módosítása