50 éves a hiphop – Magyar zenészek kedvenc raplemezei

Idén 50 éves a hiphop, amit pazar bulival ünnepel a Magyar Zene Háza. Alkalmi szupergroupba verődve tekintik át a műfaj történetét neves MC-k és top hazai zenészek, akik most életük egy-egy meghatározó hiphopalbumáról meséltek a Recordernek.

Gigajam lesz november 17-én a Magyar Zene Házában. 9 zenész és 9 MC másfél órányi klasszik hip-hop beatet prezentál, a témakörhöz kapcsolódó vizuállal. A hiphop első 50 évét az old schooltól az aktuális hullámokig olyan rapperek idézik meg, mint Tink, Glsch és Nash a Slow Village-ből, Saiid, 6363, Lil Frakk, Co Lee, Ponza és bongor, őket pedig egy igazi all-star válogatott kíséri élő hangszereken: Sabák Péter (basszusgitár, szintetizátor), Heilig Tamás (basszusgitár, szintetizátor), Frimmel Jakab (billentyűs hangszerek), Papp Mukunda (gitár), Őrsi András, azaz ONE-AB (lemezjátszó, sampler, percussion), Varga Dániel (szaxofon), Szögi István (pozan), Klausz Ádám (dob) és Boros Levente (dob).

A koncertre készülve arra kértük őket, hogy meséljenek az egyik kedvenc hiphoplemezükről, és bár a sűrű őszi koncertszezonban nem mindenki tudott válaszolni, akik igen, azok sorra hozták a vagány, bólogatós, libabőr zenéket. Éles rapek, hipnotikus dobok, nagy klasszikusok, és valahogy még Lajkó Félix is előkerül – Ponza pedig képverset írt a jubileumra.

Hip-hop 50!
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2023. november 17. 19.30-21.00
Belépő: 4500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

Fotó: Varga Csabi.

6363

The Four Owls: Nature’s Greatest Mystery (2011)

Hipster vagyok, ezért se nem egy igazán nagy hip-hop klasszikust, se nem feltétlenül a saját kedvenc lemezem ajánlom. Valamiért úgy érzem, hogy mindenki amerikai lemezt fog dobni influensznek, az én életemben viszont nagyon fontos helyet foglalt el a brit hip-hop, amit szerintem sajnos méltatlanul kevesen ismernek. A 2000-es évek második felében berobbanó, a 2010-es évek elején pedig az ottani szcénából magasan kiemelkedő High Focus egyik legnagyobb volumenű kiadványa volt a 2011-es The Four Owls-lemez, a Nature’s Greatest Mystery. Az akkora már nagy sikereket elért 4 MC (Leaf Dog – aki producer is, BVA, Verb T és Fliptrix) szupergrúppá olvadt össze, és nem maradt el a nagy siker, ez a kiadvány a brit hip-hop egyik legkomolyabb és legnagyobb hatású cucca. Nyilván szerepel rajta további két nagyágyú, Jam Baxter és Dirty Dike is, akik szintén az évtized megkerülhetetlen angol repperei.

Legjobb trekkek: Not Like Before, Life in the Balance.

Fotó: sinco. 

BOROS LEVENTE
(Amoeba, Speiz Boiz, Fixi 4, The Mabon Dawud Republic, Áron András & the Black Circle Orchestra)

Tisztán emlékszem az első behúzó hip-hop zenei élményemre. ’90-es évek közepe, kisáltisként egy cimborámmal a szobájában a bátyja cd-it kezdtük hallgatni. Beastie Boys - Root Down, Free Zone remix. Vagány, sötét, bólogatós, libabőr. Rendesen kicsit félelmetes volt, de nagyon rákaptunk.

Ott volt még a Body Counttól a Born Dead album. Annak még a borítójától is paráztunk, nemhogy a zenétől, persze azt is flesseltük, rapmetál. Aztán jött mindenféle zenei korszak, kóstolgatás, nagy beérzések majd elfelejtések, de a hip-hop lényegében onnantól folyamatosan jelen van az életemben. És nagyon bírom.

Fotó: Révész Patrik.

HEILIG TAMÁS
(punnany massif, Speiz Boiz)

Snoop Dogg: Doggystyle (1993)

Az igazság az, hogy rengeteg lemezt tudnék említeni a hip-hop műfajon belül, ami óriási hatással volt rám, ezért úgy döntöttem, hogy az elsőt emelem ki, ami komolyabban bennragadt a CD-lejátszómba, és ez Snooptól a Doggystyle. Hosszú évekig szó szerint minden nap meghallgattam ezt a lemezt, és a mai napig sem tudtam megunni. Minden szöveget oda-vissza vágok róla… És bizony a funk „alapszerkezetemet” is innen kaptam, mivel a minták nagy része régi P Funk nótákból származik, és mire erre rájöttem, már az eredeti dalok is a zsigereimbe égtek.

Fotó: Barnie.

PAPP MUKUNDA
(hari_drama, TPSRPRT)

Knxwledge. Arra kértek, hogy egy albumot válasszak, és azzal kapcsolatban írjak, de... Knxwledge.

Tisztán emlékszem, amikor 5-6 évvel ezelőtt a Spotify algoritmusa megáldott engem Knxwledge Buttrskotch c. projektjéről az első beattel (todaitsyew címet viseli): végérvényesen átalakult az elképzelésem arról, hogy hogyan szólhat az instrumentális hiphop zene, vagy csak úgy a hiphop zene. Vagy csak simán a zene.

Megmagyarázhatatlan módon beszippantott az egész világ, amit teremtett: a szokatlan módon kevert és vágott/sorba rendezett hangmintákat, a hipnotikus, (számomra) már-már transzbaejtően elemi, sőt, kb. ostoba dobloopokat, meg úgy egyáltalán az összes zenei megoldást, amit alkalmazott, eszméletlenül egyedinek és erőteljesnek találtam. A zenéből sugárzik a tény, hogy egy olyan emberrel van dolgunk, aki rengeteget dolgozik (szerintem nem is csinál mást, csak zenét) és 100%-ban bízik a folyamatban. Zónában van megállás nélkül. Az általam ismert alkotók közül talán a legkonzisztensebb, folyamatosan ontja magából az albumokat, válogatásokat. Nem is nagyon tudnék kiemelni kifejezetten egy projektet tőle, olyan természetesen hozza ugyanazt az eredetiséget minden egyes alkalommal, amikor új zenével jön elő, hogy inkább az egész diszkográfiát mint „projektet” emelném ki.

Ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kis agymasszázst! Ritmusérzék, sampling, munkamorál, utánozhatatlanság terén – szerintem – teljesen elérhetetlen.

Fotó: Balek MC.

ONE-AB
(Slow Village, RÓQA)

Outkast: Aquemini (1998)

Nemrég lett 25 éves az egyik kedvenc lemezem, amit pár évente előveszek és mindig megállapítom, hogy jól öregszik. Az Outkast harmadik albuma, az Aquemini, az utolsó hangzásában „undergroundnak” mondható lemezük az igazi kommercionális sikereik előtt. A címét a két Mc, Big Boi és André 3000 csillagjegyeinek (Aquarius, Gemini) mozaikszava adta.

13 éves voltam, amikor megjelent, és egy szolnoki osztálykiránduláson vettem meg a zsebpénzemből először kazettán, majd amikor az elkezdtem dj-zni, a wishlistem dobogóján szerepelt, amíg meg nem szereztem lemezen. A klipes dalok az underground sláger Skew It on the Bar-B Raekwon közreműködésével és a lemez legpoposabb trekkje, a harmónikás-térdcsapkodós country hip-hop Rosa Parks már a bőröm alá mászott a nálunk fogható német Viva Tv hip-hop műsorának, a Word Cupnak köszönhetően, mielőtt megszereztem az albumot.

Ami miatt nagyon közel áll a szívemhez a mai napig a lemez, az a sötét tónusú hangvétele, a storytelling típusú szövegek, amiknek a technikás ritmusképlete elütött az akkori trendektől. A daloknak egyenként markáns hangulata van és eklektikus a hangzásviláguk, mégis jól illeszkednek a közös nagy képbe, amit az album kirajzol. Produkciós szempontból rendkívül sokszínűek, mégis egységet alkotnak a zenei alapok. Keverednek a szikár dobgépes-szintetizátoros déli beatek a hangmintákkal és az élőhangszeres játékkal, scratchekkel vagy akár torzított gitárokkal a tetejükön, ami a kilencvenes években egyáltalán nem volt hétköznapinak mondható, de a lemezt hallgatva még most is frissnek hat. Teljesen bele tudtam már tinédzserként is helyezkedni a tőlem térben és szociálisan nagyon távoli környezet hangulatába a zene által. Nincs featekkel teletömködve az album, de annál ízlésesebben van kiválasztva az a pár név, aki közreműködik a korongon: Erykah Badu, a neo-soul királynője (André 3000 első gyermekének anyja), George Clinton P-Funk legenda, Raekwon a Wu-Tang Clanből, valamint a Dungeon Family-ből már ismerős arcok, többek között a később szintén nagy popkarriert befutó CeeLo Green.

Számomra kulcsdalok a lemezről: a címadó Aquemini, Skew It on the Bar-B, Liberation, Da Art of Storytellin' (Pt. 1), SpottieOttieDopaliscious, melynek a beatjét a Magyar Zene Házában mi is játszani fogjuk élőben.

Fotó: Gaál Dániel.

VARGA DÁNIEL
(Mordái, New Fossils, Co Lee Live Band, Daveform Quintet)

The Roots: Dilla Joints (2010)

2014-ben hallottam először, a grazi jazztanszakos osztálytársam mutatta, egy késő esti feelingelés közben. 2010-es években indult be jazzkörökben a wonky, Robert Glasper Black Radioja és más jazzhátterű előadók (Chris Dave) még intenzívebb hip-hop- és beatalapú dolgainak a publikus, albumszinten való kiadása is talán. Vagy én legalábbis akkor csatlakoztam be, és rajtuk keresztül.

Szerintem akkor a Roots J Dilla-lemezét hallgattam egy évig. Persze nem folyamat csak ezt, mellette volt más is, de ez volt a stabil inspirációs visszatérő pont. Erre gyakoroltam, erre villamosoztam. Hallgattam a frazeálást, ráfújtam, próbáltam a groove-val együtt lélegezni. Megfejteni sose akartam, de a hangulatot igyekeztem elkapni. Tetszett a letisztultsága, de közben mégis mindig volt mindegyik számban valami trükk. Az én jazzbeállítottságú agyamat pedig egyértelműen lehetett bizsergetni a twistekkel. Ez lehetett egy érdekes hangszín, akkordmenetek, basszusfutam, mögéjátszás, minden ilyesféle szakmai dolog. Mondhatni ez volt az én gateway dolgom a hip-hop világába. Innentől kezdődött a „vissza a jövőbe” effektus, amikor rajtuk keresztül elkezdtem visszamenni, „na oké, ki is az a J Dilla, ki is az a D’Angelo, ki is az az Erykah Badu, ki is a Roots”, és szépen visszabontani az influenszeri szálakat. A kutatások ellenére is én sajnos vagy nem sajnos, de megmaradtam a kortársabb hiphop-rajongók egyikének. Kas Flow, Kendrick Lamar, Tyler, The Creator, Flying Lotus, Kenny Beats, Kaytranada, de már tudtam, hogy az inspók honnan jöttek, és hallottam benne az „old school” hatásait.

Fotó: Horváth G. Ambrus.

SZÖGI ISTVÁN

Hát, egy zenésznek nem könnyű feladat kiválasztani egyetlen lemezt. Egyetlen nagy hatásút. Esetleg a legnagyobbat. Mert azt mondod: „nehogy már kiderüljön, hogy honnan jövök”, aztán gyorsan a hülyeségedre kontrázol azzal, hogy „nehogy már ne derüljön ki, hogy honnan jövök”. Annyi hatás nyomja a föld alá és emeli a magasba az embert, hogy abba belegondolni is őrület. Hogy mi lehetett a srácok fejében ott Bronxban a kukák, a lépcső és a meghekkelt tűzcsap-szökőkút Bermuda-háromszögében, na az is jó kérdés. Nagyon foglalkoztat. És amikor ezen agyalok, eszembe jut egy palatkai szökős. Meg hogy abban mekkora groove van, amikor Brasnyó Anti brutális funkot hoz a brácsán, ez a bőgőt tűpontosan viszi fel és alá, és hogy ebben a környezetben teljesen magától értetődik az, aminek megágyaztak a srácok: Lajkó Félix önfeledtsége. Ebből a világból is elsősorban a Most jöttem lemez az, ami engem teljes rabul ejt. Amikor két-három erőteljes ének egymással verseng, abból én a legnagyobb MC-csatákat hallom ki. Szerintem ötven évvel ezelőtt ott az említett tűzcsap mellett, ami megszületett és önálló életre kelt, nem volt más, mint kreatív ötletek fúziója. Tehát népzene…

A Most jöttem csodája is egy ilyen fúzió, aminek a magja a magyar népi muzsika – ez gravitál a balkáni ritmusvilág temperamentumával, és így születik meg végül az a katarzis, ami a szívemhez vélhetően már csak azért is olyan közel áll, mert megmutatja, hogy nekünk, vajdaságiaknak milyen különös-áldott csavart ajándékozott az élet.

Fotó: Manhertz Gergő.

TINK A MULATÓ AZTÉK
(Slow Village, Mulató Aztékok)

Elsőre lehetetlennek tűnő feladat kiválasztani egyetlen (hip-hop) albumot, amire mint kedvencemre tudnék tekinteni. Inkább erős zenei, soundbeli hatások azok, amik értek, és ezek nem egyetlenegy előadói sorlemezhez, vagy projektalapú kiadványhoz köthetőek. Éppen ezért három olyan raplemezt említenék, melyeknek hangzása-világa, karaktere-esztétikája mély hatásokat gyakorolt rám és alapvetően határozta meg hip-hop zenei ízlésemet, „hip-hop alkotói” látásmódomat. Ezen mély hatások alatt nem szövegírói-előadói hatásokat értek, hanem alkotói-hangzásbeli attitűdök hatásait és zenei megoldások hatásait.

Ice-T: Home Invasion (1993)

Az önazonos és eredeti gengszter, Tracy Marrow zenész-színész-üzletember legjobb albuma. Erőteljes hangnem, éles reppek, feszes-koszos szaund, súlyos dobok. Emlékeim szerint 13-14 évesen hallottam róla először dalokat egy általános iskolai osztálytársamnak köszönhetően, és egy évvel rá be is szereztem az albumot CD-n. Ez vagy ‘99-ben, vagy 2000-ben lehetett, erre nem emlékszem pontosan. A hangzásáért Ice-T és DJ Aladdin mellett nagyban felelt egy SLJ nevű producer, polgári nevén Steffon Lester Johns. Őt ma Shafiq Husaynként, a The Sa-Ra Creative Partners produceri-zeneszerzői kollektíva Grammy-díjas művészeként ismerhetik a modern hip-hop és neo-soul rajongói. Visszatérve a lemezhez, a dobok, a minták, a rapek tényleg kurva komolyak rajta. Életem egyik alapvető raplemeze ez az album.

Wu-Tang Clan: Enter the Wu-Tang (36 Chambers) (1993)

Szintén 1999, vagy 2000 körül lehetett, amikor megvásároltam az albumot kazettán a Határ úton a Headbanger üzletében. Ahol amúgy Ice-T-kazettákat kerestem volna, de az nem volt és rábeszéltek erre. Nem bántam meg. Ezidőtájt már hallottam a csapatról, olvastam róluk, de a zenéjüket nem ismertem még és kíváncsi is voltam rájuk. Egyből elvitt a hangzás, ami sokszínűnek és kiszámíthatatlannak tűnt azokhoz a rapzenékhez képest, amiket akkor ismertem. Nagyon tetszett benne a karakteressége, a saját egyedi íze. Ugyan, nem lettem nagy „Wu-s”, de nagyon elvitt ez a lemez, rengeteget hallgattam.

Quasimoto: The Unseen (2000)

Az a hozzáállás-felfogás, bátorság és nemtörödömség, ami jellemzi a lemez egészét az univerzálisan és forradalmian újító a modern zenében, mind alkotói attitűd, mind zenei hangzás tekintetében. Életem egyik alapvető lemeze ez az album. Ja, és a bítméker is reppelhet!

Fotó: Kőhegyi Attila.

PONZA

Hip-hop 50!
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2023. november 17. 19.30-21.00
Belépő: 4500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

összeállította: Soós Tamás