Alámerülés Budapest érzelmi alsóvárosában – Itt az új Minimyst EP

2023.11.07. 02:14, srecorder

minimyst_aquincum.jpg

Második kislemezével jelentkezik az idén újra aktívvá váló Minimyst. Az Aquincumot november 10-én mutatják be a Három Hollóban.

Az új EP már kicsit szofisztikáltabb, mint a korábbi popos lemez. Míg a Karton Monakó közéletibb témákat feszeget, az Aquincum az élethez, a világhoz történő mélyebb kötődésről szól, őszintébb, kitárulkozóbb hangvételű szövegekkel. Az idén tavasszal debütált Karton Monakó és a nyáron megjelent két single (Tiszta Szívvel, Elég) után a zenekar tudatosan máshogy készítette el ezt a kislemezt.

KARTON MONAKÓBAN MINDENKI TÖBBET VETÍT MAGÁRÓL – A MINIMYST ELŐZŐ EP-JÉRŐL

„A dalszövegek mélyebb, erőteljesebb mondanivalóját az előző kislemezhez képest élőbb hangszereléssel támogattuk meg. Az elektronikát most leginkább díszítésre, atmoszférateremtésre használtuk, hogy a szövegek az élő hangszerek természetesebb megszólalásában nagyobb fókuszt kapjanak. Ezt a természetességet szerettük volna a lemezen megtartani azzal is, hogy az élő felvételeket csak a legszükségesebb mértékben javítottuk, editáltuk. A dalszerzésen kívül a felvételeket sem engedtük ki a kezünk közül, hiszen világos koncepciónk volt a dalokról a dobfelvételtől kezdve az utolsó pengetésekig. Egyedül a főének felvételét készítettük el külső stúdióban Csészi (CsSzabó Zoltán) hangmérnöki segítségével” – mesélte a zenekar, akik a mixingre neves producereket kértek fel: a Copacabánat és a Mindenem keverését Toldi Mikire bízták, a maszteringért Szabó Szebasztián felelt, az Aquincum című dalt pedig Somogyvári Dani mixelte és maszterelte.

A kislemez dalai az elmúlt évek személyes drámáiról, életösszegzéseiről, lelki utazásairól szólnak: „A címadó dalban a múltunk dallamai között halászunk, Aquincum mint szimbólum itt Budapest „érzelmi alsóvárosa”, a víz az érzelmeket jelenti, és az érzelmek szintjén történő kapcsolódásokról szól. A sors egy adott helyhez, nemzethez köt minket, de ott van az elvágyódás, a mindent feladás lehetősége, de a sok információ, lehetőség között elveszünk, és már nem is igazán tudjuk, hogy mit szeretnénk, mi tenne minket boldoggá” – mondta Mészáros Isti, a zenekar dalszerző-énekese.

„Ez igazából az ars poeticám, így látom magamat a világban, így kapcsolódom a külvilághoz, a művészethez, az irodalomhoz, a zenéhez, a szövegíráshoz. A refrénben a képzeletbeli, de mégis létező nézőhöz szólunk, nagyon vágyunk az elismerésére és ennek az árát fizetjük.”

„A Copacabánat a valósággal való konfrontálódásról szól. A „valóság” két ember közötti kapcsolatban, egy harmadik személyként, allegóriaként jelenik meg, próbálunk tőle menekülni, kevés sikerrel.” 

A zenekar továbbra is aktívan alkot, 6 új dal készült el most ősszel, amiből a 3 másik szám 2024 tavaszáig jelenik meg, mellyel az újrakezdés, visszatérés utáni első nagylemezzé bővül az idén tavasszal, illetve ősszel megjelent két EP. Az új dalokat élőben legközelebb a Három Hollóban lehet hallani, november 10-én, pénteken a friss EP bemutatóján. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

 

NÉZZ BELE MÉSZÁROS ISTVÁN LEMEZTÁSKÁJÁBA!

 

Minimyst a Facebookon. Honlap.

Fotó: Totisz Tamás.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/11/07/alamerules_budapest_erzelmi_alsovarosaban_itt_az_uj_minimyst_ep
Alámerülés Budapest érzelmi alsóvárosában – Itt az új Minimyst EP
süti beállítások módosítása