Mali TikTok-sztárja egyáltalán nem olyan, mint gondolnád. Namian Sidibé: Namian Sidibé (lemezkritika)

2023.08.22. 17:55, RRRecorder

namian-sidibe.jpg

Namian Sidibé több százezer követővel bír, de amikor énekel, akkor ez a tény teljesen érdektelenné válik. Ez a kritika először a Recorder magazin 106. számában jelent meg.

Több mint 448 ezer követő, ötmillió lájk a TikTokon – nem tudom igazán értelmezni ezeket a számokat Mali közösségi médiás életének kontextusában. Mindenesetre a Száhel-övezet zenéit (mármint az ott élők által ténylegesen hallgatott zenéket, köztük Mdou Moctart) megbízhatóan szállító Sahel Sounds kiadónak elhiszem, hogy Namian Sidibé már komoly sztárnak számít az ország fiatal énekesnői között.

Az embernek mindenféle dolgok eszébe jutnak a TikTokról, ehhez képest ezen a lemezen Namiant csak az unokatestvére kíséri akusztikus gitáron, és a sumu (vagyis kábé dicsérő ének) hagyományát követi. De nem kell tudni, mi az, meg el lehet felejteni minden mást is: egy egészen elképesztően erős, karizmatikus énekesnőt hallgathatunk 34 percben. Nemhogy egy pillanatra nem lesz unalmas, hanem hajlékony, telített és (minden valószínűség ellenére) komoly élettapasztalatot sugalló hangjára egyszerűen nem lehet nem figyelni.

namian_sidibe.jpgElőadó: Namian Sidibé

Cím: Namian Sidibé

Kiadó: Sahel Sounds

Megjelenés: 2023. 

Műfaj: világzene

Kulcsdal: Djougouya Mangni

 

 

8/10

Rónai András 

https://recorder.blog.hu/2023/08/22/namian_sidibe_namian_sidibe_lemezkritika
Mali TikTok-sztárja egyáltalán nem olyan, mint gondolnád. Namian Sidibé: Namian Sidibé (lemezkritika)
süti beállítások módosítása