Elvis, Jimmy vagy Bowie a király? - A legjobb zenészfilmek

Mindig kedvelt Oscar-vadász műfaj volt a zenészbiográfia, de a Bohém rapszódia sikere óta nem telik el év híres énekesekről szóló három-négy újabb életrajzi film nélkül. Imádtuk Elvist a vásznon és Zámbó Jimmyt a tévéképernyőn, de gyorsan elfelejtettük Whitney Houstont és Aretha Franklint. A dömping folytatódik; egy éven belül érkezik Amy Winehouse, Bob Marley és Michael Jackson filmje is, de most áttekintjük, melyek voltak eddig a legemlékezetesebb zenészfilmek. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 106. számában jelent meg.

Az utóbbi negyven év mozis és tévés biográfiáira koncentráltunk, a legrosszabbaktól a legjobbak felé haladunk.

#25 - Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody, 2018)

Meghamisította a kronológiát, kihipózta Freddie Mercury szexualitását és leginkább azzal volt elfoglalva, hogy jó színben tüntesse fel a még élő bandatagokat. Rami Malek Oscar-díjának jogosságával lehet vitatkozni, de a 910 millió dolláros bevétellel nemigen – el kell ismerni, hogy sokakat megérintett ez a film és újabb évtizedekre konzerválta a Queen világslágereit.

#24 - Whitney Houston: I Wanna Dance With Somebody (2022) 

Mindenben a Bohém rapszódia receptjét követték, de mérsékelt sikerrel. Az éneklést itt sem bízták az egyébként derekasan teljesítő Naomi Ackie-re, így a végeredmény egy újabb lelketlen Wikipedia-adaptáció. Jobban járunk, ha inkább rákeresünk az eredeti koncertfelvételekre a YouTube-on.

#23 - Control (2007) 

Szegény Ian Curtis. Nehéz eldönteni, hogy mitől forog jobban a sírjában: a kőmosott Pete Doherty-kinézetű főszereplő fahangján előadott slágerektől vagy az azok születéséről szóló banális háttértörténetektől. Pláne csalódás, hogy Anton Corbijn, a U2 és a Depeche Mode legendás videoklipjeinek rendezője állt a kamera mögött, akiről egyébként nem feltételezzük, hogy ne érezné a Joy Division zenéjét.

#22 - Piaf (La Môme, 2007) 

Közhely közhely hátán. Edith Piaf szürke verébből legendás dizőzzé alakulása Olivier Dahan fantáziátlan rendezésében. Viszont ennek a filmnek köszönhetjük Marion Cotillard Oscar-díjas nemzetközi sztárrá válását, azaz közvetetten egy sor kiváló alakítását. 

#21 - Respect (2021)  

Jennifer Hudson a Dreamgirlsért (még lesz róla szó) nyert Oscar után évekig nem talált újabb érdekes szerepet, viszont az Aretha Franklin-biofilmet mintha neki találták volna ki. A Respect viszont sajnos semmit nem tudott felvonultatni az életrajzi kliséken kívül.

#20 - George & Tammy (2022) 

Minisorozatot talán nem érdemelt a country powerpárosa, Tammy Wynette és George Jones viharos kapcsolata, bár így könnyebben elkerülték a túlzsúfolt kétórás biográfiák buktatóit és a végére kifejezetten megszeretjük ezt a zűrös párt. Jessica Chastain élete legjobb formájában van mostanában és még az éneklést is bravúrosan megoldja.

#19 - Get On Up – A James Brown sztori (2014)

A sokat akaró filmbiográfiák tipikus példája, amely sikeresen bemutatja James Brown komplexitását és magnetikus kisugárzását, de beletörik a bicskája a több évtizednyi visszaemlékezésekbe. A megbízható iparos, Tate Taylor (A segítség) helyett jót tett volna a projektnek egy Spike Lee-kaliberű művész, de Chadwick Bosemannek ez a Marvel-univerzumon kívüli legnagyobb alakítása.

#18 - The Runaways - A rocker csajok (2010)

A tinibálványstátuszból kitörni próbáló két egykori gyerekszínész, Dakota Johnson és Kristen Stewart remek választás a The Runaways tagjainak szerepére. A külső átalakuláson és a dögös koncertek rekreálásán kívül viszont mást nem tudott adni a film és végül Stewartnak és Johnsonnak is más projekt hozta meg a felnőtt színésszé válás pecsétjét. 

#17 - Made in Hungária (2009)

A történet jelképes, de a musicaljelenetek nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket és extra bravúr, hogy egy pillanatra sem válik erőltetetté vagy kínossá a film, mint például az utódjának szánt Pappa pia. Szabó Kimmel Tamás óriási találat a főszerepre és simán elhiteti, hogy Fenyő Miki volt olyan menő, mint Elvis.

#16 - Daisy Jones & The Six (2023)

A Prime Videón látható addiktív sorozat a Majdnem híres szellemiségét mentette át remek szereplőkkel és hetvenes évek-nosztalgiával. Az együttes dinamikáját folyamatos szerelmi viharok mozgatták a bandatagok között, pont úgy, mint a Fleetwood Macben. Egy hivatalos biográfia esetében viszont jobb lett volna a zene.

#15 - Ray (2004)

A címszerepért Jamie Foxxnak megérdemelten Oscart hozó Ray Charles-film nem forradalmasítja a műfajt, de minden akadályt sikeresen vesz és nem válik unalmassá, hiába láttuk már ezerszer a legendás énekesek hűtlenségeit és addikcióit. Annak idején csak Foxxt méltatták érte, de azóta egy sereg mellékszereplőjéből is sztár lett.

#14 - A nyughatatlan (Walk the Line, 2005)

Az Oscar-díjak egyik nagy igazságtalansága, hogy a remekül sikerült Johnny Cash-filmért nem Joaquin Phoenix kapott díjat, hanem Reese Witherspoon. Az persze tény, hogy June Carter a film szíve-lelke és jó ötlet volt a szerelmi történetet a film fókuszának megtenni. 

#13 - Sid & Nancy (1986)

Tavaly Danny Boyle (Trainspotting) is bepróbálkozott egy Sex Pistols-sorozattal (Pistol), de az sem tudta elhomályosítani a 36 évvel korábbi Sid és Nancy emlékét. A rocktörténet legtoxikusabb szerelmi története Gary Oldman egyik első ikonikus alakításával (a rendező először Daniel Day-Lewist akarta). Nancy Spungen szerepére az akkor 21 éves Courtney Love is pályázott, de végül csak egy junkie-t játszhatott el a filmben.

#12 - Gainsbourg (2010)

A tipikus amerikai zenészbiográfiákkal szembemenő Serge Gainsbourg-életrajz arra fókuszál, ami a leginkább érdekelte az embereket a furcsa, quasimodós külsejével is vonzó zsenivel kapcsolatban: hogy imádta a nőket és a nők is őt. A zene a csábítás szolgálatában áll és kreatívan használják az animációs betéteket is. 

#11 - Backbeat (1994)

Ezer éve terveznek már egy tisztességes Beatles-filmet, de eddig csak egy nem róluk szóló musical (Yesterday) és a John Lennon fiatal éveire koncentráló Nowhere Boy próbálta meglovagolni a műfaj reneszánszát. A legjobb Beatles-film pedig nem is a legendás négyesről, hanem az ötödik Beatle-ről, Stuart Sutcliffe-ről (Stephen Dorff csodás alakítása) szól, aki a hírnév és az örökkévalóság helyett a szerelmet választotta.   

#10 - Dreamgirls (2006)

A nyolc Oscarra jelölt Dreamgirls egy színpadi musicalen alapult, amit nem titok, hogy a The Supremes története inspirált. Diana Ross meg sem volt hajlandó nézni a filmet, pedig akár bóknak is tekinthette volna, hogy Beyoncé formálta meg a róla mintázott karaktert. A show-t egyébként a mellékszereplők, Eddie Murphy és Jennifer Hudson nyúlták le, az utóbbi által megformált Effie a filmben hepiendet kapott (pedig ő a tragikus sorsú The Supremes-tag, Florence Ballard megfelelője a történetben).

#9 - Straight Outta Compton (2015)

Eminem kvázi-önéletrajzi filmjét (8 mérföld) és az annak mintájára készült béna 50 Cent-mozit (Pénzed vagy életed) leszámítva a hiphop szinte teljesen kimaradt a hollywoodi zenészbiográfiák látóköréből. A Straight Outta Compton viszont bemutatta, hogy a műfaj minden legendája az N.W.A. tagok kapucnijából bújt ki, legnagyobb slágereiknek pedig ott a helye a zenetörténelemben a Beatles és Elvis szintjén.

#8 - The Doors (1991)

Utólag kultfilm lett, de annak idején Oliver Stone viszkigőzös Jim Morrison-biográfiája elsikkadt a rendező politikusabb filmjei között (egy évben jött ki a JFK-vel) és még egy nyamvadt Golden Globe-jelölést sem tudott begyűjteni a hátborzongató átalakulást produkáló Val Kilmernek. Pedig ez után a film után ha Jim Morrisonra gondol az ember, Val Kilmer arcával ugrik be és a film jelenetei elválaszthatatlanok lettek a The Doors legendáriumtól.

#7 - I’m Not There (2007)

Az összes zenész-biográfia közül a legegyedibb koncepcióval sikerült visszaadni Bob Dyan sokoldalúságát és átalakulóképességét. A sok Dylan-alteregó viszont nem egyenrangú; Cate Blanchett szála magasan kiemelkedik, Heath Ledger és Christian Bale is remekelnek, de Ben Whishaw vagy Richard Gere nem tud maradandó benyomást tenni. Hullámzó élmény tehát, mint maga Dylan karrierje, de mégis csoda, hogy azóta nem másolták le az alapötletet.

#6 - Tina - What’s Love Got to Do With It (1993)

A nemrég elhunyt Tina Turner még javában aktív volt, amikor már film készült az életéről. A nyerő koncepció lényege, hogy csak Ike és Tina házasságára, illetve az abból való szabadulásra koncentrál. Így nem csak egy szimpla zenészbiográfia, hanem a házastársi bántalmazás máig egyik legütősebb drámája, amiért Angela Bassett a világ minden díját megérdemelte volna.

#5 - A király (2022)

Egészen addig nem hittük, hogy szüksége van a világnak egy Zámbó Jimmy-sorozatra, amíg ki nem derült, hogy a magyar film legmenőbb tehetsége, Zomborácz Virág (Egynyári kaland, Utóélet) dolgozik rajta. Jimmyt megszeretni valószínűleg az alkotóknak sem sikerült, de mégis minden idők egyik legjobb magyar sorozatát hozták létre fantasztikus korrajzzal és színészi alakításokkal.

#4 - Rocketman (2019)

Minden, ami a Bohém rapszódia szeretett volna lenni. Taron Egerton ugyan klasszisokkal jobban néz ki, mint Elton John, de ez az egyetlen (megbocsátható, főleg, hogy énekelni is tud) túlkapás a film elkészültében aktívan közreműködő sztártól. Ráadásul életrajzi klisék helyett innovatívan, igazi musicalként használja fel Elton John slágereit.

#3 - Velvet Goldmine (1998)

Todd Haynes a zenészbiográfiák legnagyobb mágusa (az I’m Not There-en kívül egy formabontó dokumentumfilmet is készített a The Velvet Undergroundról nemrég), aki mindig szembemegy a műfaj kliséivel. Ez a film is sokkal inkább a glamrock szórakoztató tablója, mintsem David Bowie vagy Iggy Pop filmbiográfiája, de mégis annyira megragadja e két előadó lényegét, hogy feleslegessé tesz minden őket középpontba helyező más próbálkozást. 

#2 - Non-stop party arcok (24 Hour Party People, 2002)

Bár benne van a Sex Pistolstól a Happy Mondaysen keresztül a New Orderig mindenki, aki a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek brit alternatív zenei szcénájában számított, a Non-stop party arcok mégis alapvetően egy életérzést örökít meg, főhősnek az általában legunalmasabbnak tartott öltönyös háttérembert megtéve. Steve Coogannek elhisszük, hogy akkor, egy ideig Manchester volt a világ közepe és a Factory Records, illetve a Haçienda klub a féktelen kreativitás, a drogok, a bulik, az anarchia és minden menő zenei stílus Mekkája. 

#1 - Elvis (2022)

Ilyen az, amikor egy egyedi látásmódú művészre bízzák egy rocklegenda életének a megfilmesítését. Baz Luhrmann harsány, csiricsáré stílusa tökéletesen illik Elvis sokoldalúságához és grandiozitásához és az igényes rendezés, illetve a fergeteges, klipszerű montázs-extravaganza maradéktalanul visszaadja a fékezhetetlen energiát, amit Elvis sugárzott a színpadon. Bár Tom Hanks a nagy név a szereposztásban, az ő paródiába hajló alakítása csak a narrációt és a nézőpontot biztosítja: és a film igazi szenzációs felfedezése Austin Butler. Mivel itt végig a rajongók szemszögéből látjuk Elvist, neki köszönhető, hogy elhisszük, hogy a vásznon látható sztár felveheti a versenyt kisugárzásban és karizmában az igazival.

Nagyon várjuk

A műfaj töretlen népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint, hogy a következő években Amy Winehouse, Michael Jackson, Frankie Goes To Hollywood és Bob Marley is megkapja a maga életrajti filmjét, sőt egy újabb Bob Dylan-film is jön Timothée Chalamet főszereplésével. A napokban jelentették be azt is, hogy Michel Gondry fogja megfilmesíteni Pharrell Williams eredettörténetét. A legizgalmasabb projekt, a Madonna által rendezett Madonna-film azonban egyelőre parkolópályára került, noha a főszerepre hosszas és intenzív casting-folyamat végén kiválasztották Julia Garnert.

szerző: Onozó Róbert