„Hálás voltam ezért a sétáért” – Dal- és videópremier! Szesztay Dávid: Vigyázz ránk

2023.07.27. 14:06, srecorder

foto_bugar_mate.JPG

Itt a második dal Szesztay Dávid ősszel megjelenő, harmadik szólólemezéről, a Vigyázz ránk.

„Ezt a dalt körülbelül két éve írtam, akkoriban eléggé speciális helyzetben voltam. Az életem fájdalmas fordulatot vett, több mint 15 év után véget ért közös utazásunk a feleségemmel. Minden megváltozott körülöttem. Ismertem egy erdei utat Nagykovácsiban, egy napon oda mentem ki sétálni. Elértem az ösvényen addig a pontig, ameddig ismerős volt, majd tovább és tovább haladtam. Újabb és újabb „birodalmait” tárta fel előttem az erdő, vagy 4-5 különböző szakaszon haladtam keresztül, míg végül egy kavicsos úton találtam magam, amiről sejtettem, hogy vissza fog vezetni a városba.

Zaklatott állapotban indultam el, majd ahogy egyre távolabb haladtam, egyre inkább ragadott magával az elveszettség és a felfedezés izgalma. Fel voltam készülve rá, hogy jókora séta áll még előttem Nagykovácsiban, mire visszatalálok majd az autómhoz. De nem ez történt, meglepetésemre az út egyenesen a kocsihoz vezetett. Realizáltam, hogy az út, amit bejártam, egy kört ír le. Szeretettnek és békésnek éreztem magam, hálás voltam ezért a sétáért. Úgy éreztem, a végére rácsatlakoztam egy valódibb realitásra, ahhoz képest, ami a fejemben tombolt. Ezt az emléket idéztem föl, mikor a dal szövegét elkezdtem írni, ami voltaképpen egy fohász, egy elveszett lélek önkéntelen mormogása. Nincs valódi célja, célzottja, nem tudni, kihez szól. Segítségkérés mindkettőnk boldogulásához, boldogságához” – mesélte Dávid a dalról.

„Sokat gondolkodtam, milyen videó illene ehhez a dalhoz, végül a szövegvideó mellett döntöttem. Szerettem volna, ha a vizualitás csak egyféle háttérként szolgálja a dalt, inkább csak a folyamatos mozgásban levést és elveszettséget jelenítené meg. Több körben is kísérleteztünk Lili lányommal, az volt a koncepciónk, hogy a bicikli csomagtartójáról filmez majd, de nehezen találtunk erre megfelelő környezetet. Míg végül Bugár Máté fotós barátom kisegített minket a megfelelő útvonallal, a megfelelő eszközökkel és legfőképpen az utómunkálatok elvégzésével. Igazi DIY-videó lett. Én tökéletesen elégedett vagyok vele."

Szesztay Dávid májusban jelentette meg készülő szólólemeze első dalát: a Népzene szintén a Recorderen debütált. Utána a kedvenc népdalairól is mesélt nekünk, előtte pedig jazztriója, a Santa Diver ötödik lemezét, a Morning Airt is bemutattuk.

 

Szesztay Dávid a Facebookon. Honlap.

Fotó: Bugár Máté.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2023/07/27/dalpremier_videopremier_szesztay_david_vigyazz_rank
„Hálás voltam ezért a sétáért” – Dal- és videópremier! Szesztay Dávid: Vigyázz ránk
süti beállítások módosítása