Újfent ránk jár Lil Kubik a Creeper rúdja. Lil Kubik a Creeper: HAJNALI 3 VECSÉSEN (lemezkritika)

2023.06.28. 15:03, vferi

lil-kubi.jpg

Kannibalizmus, pedofília, magzatvízivás és Vágó István meggyilkolása is szóba kerül Lil Kubik a Creeper és vecsési barátai új albumán. Aki attól tartott, hogy megkomolyodnak a srácok, az megnyugodhat. Ez a kritika először a Recorder magazin 105. számában jelent meg.

Az izomból szopommal TikTokon egész nagyot futó Lil Kubik a Creeper és vecsési haverjai (köztük a kiváló mémoldalt is adminoló Csöves Tom) a játszd le ezt a fost ha kezd kihalni a buli névre keresztelt bemutatkozó lemezük után csaknem három évvel egy jóval érettebb anyaggal jelentkeztek.

Na, érettség alatt nem arra kell gondolni, hogy maguk mögött hagyták volna az összefosott négyeshatos és egy telemaszturbált pamutzokni tengelyén magabiztosan mozgó lírai világukat, sőt ellenkezőleg, négyzetre emelték a puruttyaságot. Ehhez viszont az első albummal szemben már látványosan felkészültebb zeneiség társul, sőt a varacskos phonk beatekhez olykor már egészen koherens szövegek is járnak, bár a végére így is kicsit megfárad az album, egy-két soványabb trekk nyugodtan a fiókban maradhatott volna.

Eléggé bánom, hogy nem tizenkét évesen hallotam először, akkor fixen 10/10 lenne, de azért így is elég stabil, mert néha jólesik szabadjára engedni a bennünk élő kis hormontúltengéses recskagép kamaszt, aki tombol örömében, ha különböző testnedvekről és válogatott aljasságokról üvöltöznek felnőtt férfiak a fülébe kontrollálatlanul.

lil_kubik_a_creeper.jpgElőadó: Lil Kubik a Creeper

Cím: HAJNALI 3 VECSÉSEN

Kiadó: a szobám kiadó

Megjelenés: 2023. május 20.

Műfaj: hiphop, phonk

Kulcsdal: CSÖVES A HŰTŐBEN

 

 

7/10

Dezső Bálint

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2023/06/28/lil_kubik_a_creeper_hajnali_3_vecsesen_lemezkritika
Újfent ránk jár Lil Kubik a Creeper rúdja. Lil Kubik a Creeper: HAJNALI 3 VECSÉSEN (lemezkritika)
süti beállítások módosítása