Pap-pap-suváp-suváp-suváp. Juan Wauters

Fél lábbal már a nappaliban a kanapén, de a hontalan gityóshős visszatér és őszintébb, mint valaha. Itt van, megjött - a karrierének fifekorába ért - Juan Pablo Wauters és vele a Wanderer Rebel JEJE! Ez a cikk először a Recorder magazin 105. számában jelent meg.

Juan Wauters az a tag, akit mind ismerünk a gimiből. A fura srác, aki mindig csapódik ide-oda, nem igazán beszél, csak ha bebaszott az első sörétől, meg más dolgokon nevet mint mi, aztán amikor hajnalodik, hazasétál, mert lekési az éjszakait. Ő az, akit látsz évek múlva a Facebookon, hogy mi a fasz, ő tud gitározni bazmeg(?), meg milyen jó a hangja, tök jó ez a szám! Az érettségitalálkozóra nem megy el. Már rég messze jár, hiphopot csinál a Boleróból, meg ilyenek, és milyen jól teszi!

Juan Wauterst soha nem lehetett azzal vádolni, hogy ne szarná telibe kellőképpen az elvárásokat, (tudod, azzal az amolyan hányaveti latin szexiséggel, meg komisz mosollyal satöbbi) vagy a zenei közhangulatot, de azér mostmár kezd tényleg egyre szélesebb körben ismertté válni, még a világnak ezen kis tyúkszaros szegletében is.

Pedig hosszútávon nehéz ma azoknak, akik nem lájkokban és toplistás helyezésekben mérik az önreflexiót (említhetném a tökkelütött Ed Sheerant, de bárkit a “tetejéről”). Mindazonáltal most jól megmondom mi kell hozzá: konzisztensnek kell maradni, merni kell hibázni, és mindenekelőtt szeretni kell amit csinálsz. Sőt, tovább megyek, szeretned kell minden egyes megveszekedett számodat. És Juan, pipál, pipál, pipál. És pipál, merthogy nem én mondom, ő mondja, hogy tényleg, teljességgel így van, szereti minden egyes számát, és tudod mit, hiszek neki, mert hallom. Ahogy mindenki hallja az összes toplistás albumon (félszeg tiszteletadás a tisztelt kivételeknek) hogy a két single-ön kívül - tudod, amihez csináltak klipet is - szóval azon a két számon kívül fossal van feltöltve, hogy nagylemezként lehessen kiadni. Ez ugye márpedig baj - bólogatunk serényen egyhangúlag.

A Wanderer Rebel nem ilyen - sóhajtunk megkönnyebbülve egyhangúlag. Aki követi ezt az embert (JPW), nincs meglepve. A 2021-es Real Life Situations (továbbiakban csak RLS) szintugrása után lehetett számítani erre. Ugyanis Juan Wauters nem csak megőrzi, és hozza színvonalban karrierének kisgyerekkorából hordozott attribútumait, (latin indie-folk) de - Észak-Amerikában kolbászolva - kiskabátként próbálgatja fel a legkülönbözőbb műfajokat, és ennek a faszinak tényleg minden jól áll (férfiúi féltékenység/férfiúi szerelem fellobbanva). 

Ez történt az RLS-nél, és ez a hagyomány folytatódik most is a Wanderer Rebel című új lemezén. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem ő szabta magát New Yorkra, hanem New Yorkot szabta magára. Zenei integritásában megerősödve ugyanis, hősünk hazatért Uruguayba.

Na, de mi, ne már! Hát nem pont ez volt a lényeg? Kit érdekel az otthonkás, papucsos Juan, aki quiche-t süt, miközben podcasteket hallgat? Az van, hogy ezt is lehet jól csinálni. Természetesen érződik a quiche-illat az albumon, kevesebb a barátokkal rohangászás, hülyéskedés, marhulás, kevesebb az úgynevezett eklektika (kedves eklektika-kedvelő, felhívom a figyelmet a hatodik számra, fogsz örülni) több a befelé figyelés, szerelemérzés, lamentálgatás. Hogy felnőnek! :’)

Szóval ez jó, ez azért jó, mert közben szép, meg mert közben igaz. És ez elég fontos, már ha bárkinek szempont az manapság (“bezzegrégen”-alakú tűzijáték fellőve), hogy valaki hitelesen csinálja, amit csinál.

szerző: Előd Máté