Kiscica, kiskutya, depresszió. Pletyka: Demó (lemezkritika)

Ritkán hallani ennyire erős, egyedi hangú bemutatkozást, mint amivel a Pletyka lánytrió állt elő. Kábé a posztpunk, a lo-fi indie pop és a dreampop közé helyezhető a zenéjük. Ez a minikritika először a Recorder magazin 101. számában jelent meg.

13 perc, öt szám, abból is egy Wire-feldolgozás – de ennyi bőven elég, hogy a Pletyka bebizonyítsa, hogy a legeredetibb és legszerethetőbb új zenekarok közé tartozik. A budapesti lánytrió kábé a posztpunk, a lo-fi indie pop és a dreampop közé helyezhető dalai egyszerű szintimotívumok köré épülnek, amik egyszerre gothosan sötétek és hipnotikusan repetitívek. Van, amelyik három-négy hangra épül, a nyár végét ünneplő Aug. 31. pedig a Love Will Tear Us Apartot idézi meg.

A dob és a basszus kissé mániákusan, de nem durván kalapál. Az énekben van valami dreampopos kedvesség, de a szövegek a depressziót vagy az „örökös fáradtságot” ecsetelik. (A Kiscica, kiskutya is, ami a címszereplők „egész nap láblógatás, sosincs megaláztatás” életét állítja szembe az emberi létállapottal.) A pofonegyszerű eszközökkel létrehozott hangzás minden erőlködés nélkül egyedi, tökéletes a hangulatfestés; mégsem lehúzó, sőt, van abban valami felemelő, amikor az ember azt hallja, hogy egy zene ennyire jól meg tud ragadni egy állapotot.

Előadó: Pletyka

Cím: Demó

Kiadó: Szégyen Kazetták

Megjelenés: 2023. február 7.

Műfaj: szintis posztpunk-dreampop

Kulcsdal: Kiscica, kiskutya

8,5/10

Rónai András

Headerfotó: Határközi Vivien

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.