Mongol hősmetál és torokének a Budapest Parkban

2023.02.28. 16:11, srecorder

thehu_nov22_2000-57-1200x800.jpg

Teltházas, akváriumos koncertje után újra Budapesten lép fel a The HU. Az ulánbátori csapatra először 2018-ban figyelt fel a szélesebb közönség, amikor a Metallica dalát dolgozták fel hagyományos mongol hangszerekkel, azóta pedig letarolták a klubokat. Tavalyi budapesti koncertjükre is pillanatokon belül elkelt az összes jegy, most pedig július 17-én, a Budapest Parkba hozzák el új lemezüket, a Rumble Of Thundert.

A hagyományos mongol hangszereket és torokéneket riffelős metállal és hősies szövegekkel párosító csapat az elmúlt években az egyik legnépszerűbb zenekar lett a maga műfajában. Saját stílusukat a „hunnu rock” szóval illetik, amelyből a „hu” szócska – csakúgy, mint a nevük – azt jelenti, emberi lény, utalva arra, hogy a zene minden embernek szól.

A The HU 2016-ban alakult, tagjai a Mongol Állami Konzervatóriumban tanultak hagyományos mongol hangszereken játszani. Ilyen a morin khuur, a lófejű mongol hegedű is, amely fából készül, két húron játszanak rajta, a vonót pedig lószőrrel díszítik. A tradicionális torokének mellett ennek elektromos változata is fontos szerepet játszik a zenéjükben. A csapat 2019-ben jelentette meg első, The Gereg c. albumát, amelyet az amerikai Loudwire az év legjobb lemezei közé is beválogatott, Great Chinggis Khaan c. klipjük pedig a Revolver Magazine listája szerint került be a TOP 10-be, de felkerültek az angol Metal Hammer címlapjára is. Rumble Of Thunder c. második anyagukat tavaly ősszel jelentették meg, a napokban pedig a This is Mongol új verzióját is kiadták, amelyben William DuVall, az Alice In Chains énekes-gitárosa vendégeskedik.

METALHÖRGÉS A FOLKZENÉBEN – TUVAI ÉS MÁS TOROKÉNEKLÉSI HAGYOMÁNYOK

A The HU büszkén gondozza az ősi mongol örökséget, dalszövegeikben is gyakran jelennek meg mongol történelmi szereplők és motívumok. A zenekar sikereire Mongólia is büszke, tiszteletükre a Bank of Mongolia még egy ezüst- és arany emlékérmét is kibocsátott, amelyen a csapat látható. Aki duplázna, vagy nem fért be legutóbbi koncertjükre, megnézheti a The HU-t az eddigi legnagyobb magyarországi koncertjén július 17-én, a Budapest Parkban. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

https://recorder.blog.hu/2023/02/28/torokenek_es_mongol_hosmetal_a_budapest_parkban
Mongol hősmetál és torokének a Budapest Parkban
süti beállítások módosítása