Metalhörgés a folkzenében – Tuvai és más torokéneklési hagyományok

A metálhörgés – avagy a talán kicsit jobban hangutánzó angol szóval growl – az egyik kortárs továbbélése a különböző kultúrákban hagyományosan használt torokéneklési technikáknak, még ha csak halvány utánzata is a torokéneklésnek. Világrecorder a metalban.

Torokéneklésből többféle különböző hagyomány van, de az közös bennük, hogy valamilyen módon mindnek volt transzcendens funkciója. Az animista kultúrákban elsősorban a természet és az ember közötti kommunikáció, a folyók, hegyek, élőlények megszólítása hangjuk utánzásán keresztül. Szépen írja ezt le a világban legismertebb torokénekes produkció neve – a Huun Huur Tu (nyitóképen) a felkelő nap első és a lemenő nap utolsó sugarainak fényét jelenti a tuvaiak nyelvén.

Albert Kuvezin

A tuvai-mongol ág

A tuvai-mongol torokéneklés, a khöömei a legismertebb is és a legkomplexebb is. A torokéneklés maga egy énektechnika. Az első találkozás vele azért olyan döbbenetes, mert megszokhatatlan, hogy egy szájból egyszerre több (többnyire kettő, néha még több) hang jön. Egyrészt egy mély, zörgő-hörgő, a hangszálakat a végletekig lazító és azzal együtt annak egy sípoló, sípszerű hangot adó felhangja. A hosszan kitartott mély hang (amely a duda dallamsípja alatt szóló úgynevezett drón- vagy burdonhangra emlékeztet) és az egy oktávval feljebbi hang között akár még egy két harmonikus felhang is befigyelhet. Szöveg nincs, de a hang magasságát, ritmusát az ajkak, a száj formálásával is befolyásolja az énekes, tehát egyfajta szavak nélküli énekről van szó – így, eltérően a death metaltól, legalább nem okoz problémát a hörgött szöveg megértése. A khömeii egyébként csak a legelterjedtebb a torokéneklési technikák közül, a szakirodalom még másik 6-7 technikát megkülönböztet, de az avatatlan fül amúgy mindegyiket egyszerűen torokéneklésnek érezné.

És a többi hagyomány és technika

A tuvai-mongol mellett a szibériai, az inuit (katajjaq), az észak-amerikai indián és a számi (joik) hagyományra jellemző a torokéneklés. Ezeket mind összeköti az animizmus, tehát a természettel, illetve sok esetben a holtakkal való kommunikáció. De összeköti őket az is, szavak nélküli éneklésről van szó és ez a ma már a transzcendens céloktól elvált énektechnika elsősorban a sámánizmus keretein belül működött és szolgált gyógyító vagy vallási célokat és együtt járt a transzba eséssel. A torokéneklés ezekben a kultúrákban elengedhetetlen kelléke születésnek, temetésnek, gyógyításnak, ünneplésnek.

Kakukktojás a tibeti buddhista és a szardíniai illetve az albán torokéneklés – ezekben más technikát használnak és az előbb említetteket összekötő etnográfiai jegyeknek is csak egy része van jelen, mint például a szárdban a természet hangjainak utánzása. (balra Wimme Saari számi torokénekes Finnországból)

Magyar vonatkozás

Meglepően fontosak a magyar néprajzosok a tuvai kutatásban. Jankó János már 1900-ban leírt egy sámánszertartást, a fiatalon elhunyt Diószegi Vilmos 1958-ban járt Tuvában és később ő alapította a Néprajzi Múzeum sámánközpontját, Hoppál Mihály pedig könyveket, filmeket is készített a témáról. Ő írja:

„Jól ismert tény, hogy a sámánszertartás egészének ereje sokféle hatásból tevődik össze – így a sámán személyes hangján, táncán, gesztusain túl fontos komponens a zenei, vagy még általánosabban: az akusztikai összetevő. A hagyományos tuvai népi világszemlélet szerint a természetnek (a fáknak, hegyeknek, forrásoknak) szellemgazdái vannak, akiket megidézni a sámánok dolga volt egyfelől a dob hangjával, másfelől fütyüléssel, illetve a torok-éneklés segítségével. A sámán mialatt előkészíti a szertartást, torok-éneket kell előadjon, s benne egy sygyt nevű részt (a sygyt jelentése „fütty”). A sygyt jelképes értelme pedig az, hogy csak egyedül ezáltal az ének által tudja sürgősen megidézni a segítőszellemeket. Amikor a szellem- segítők nem jönnek azonnal, akkor a sámán nagy ügyességgel utánozza a különféle állatok hangjait. A sámán felépít egy sajátos ’hang-világot’ a maga környezetének felhasználásával.”

A legjobb torokénekesek

Kaigal-ool Khovalyg
Radik Tülüsh
Albert Kuvezin
Sainkho Namtchylak
Wimme Saari
Torgeir Vassvik
Tanya Tagaq (jobbra)
Gennady Tumat
Alexander 'Sasha' Bapa

Sámánizmus és a torokéneklés

Bár persze sok részlet eltérő, a sámánizmus és a torokéneklés ugyanígy jár párban az inuitoknál (ahol angakork a sámán és katajjaq a torokének), a számiknál (noaidi a sámán és joik az ének). Mivel ezeknek a kultúráknak mind volt olyan időszaka, amikor nyíltan nem ápolhatták a hagyományaikat (a szovjet uralom illetve a kisebbségi alávetettség időszakaiban), a külsőségek egy időre eltűntek, de titokban vagy csak félig-meddig nyíltan ezekben az időszakokban is fennmaradtak a szokások, a tuvaiak esetében a buddhizmus és a kommunizmus mellett, a számik esetében a kereszténység mellett, majd a zavaró körülmények elmúltával újult erővel, bár talán kevesebb miszticizmussal tértek vissza. Persze ennyi sámánizmussal, miszticizmussal, túlvilággal nem véletlen, hogy a death metalban talált új gazdatestre az évezredes énektechnika.

Weyer Balázs

a Huun Huur Tu élőben: