Mintha egy különösen őrült Michel Gondry-filmbe csöppennénk Baqais Ádám első szóló-nagylemezén, a reggae-alapokra glitch-hopot, psych-rockot, hiphopot, EDM-et ültető Metagenesisen.
Játékos barkácsesztétika, elvont poénok, és egy saját alkotói nyelv keresése egy szürreális tudatfolyamban – ezek ugorhatnak be elsőre a Gholemről, amelyben a PontMost zenekarból ismert Baqais Ádám szakít az alternatív zenével. A hol rappelt, hol énekelt szövegek, valamint a műfaji kaleidoszkóp is azt az érzetet kelti, mintha egy önmagával vitatkozó elme gondolatfolyamába kerültünk volna, ahol a zene áramlását nem a dalszerkezetek, hanem az önvallató, filozofáló, ide-oda csapongó dialógok diktálják. A szétesés határán billegő mashupot pedig mindvégig összetartja az izgalmasan formálódó flow, és a felismerés, hogy ez az egész valami bizarr módon mégis fülbemászó.
„A lemez legelső dalainak szövegei, és azok egyszálgitáros megzenésítései 2020 nyarán születtek. Ez az első karantén utáni időszakra tehető, ami számomra, akárcsak sokan mások számára egy mély, magányos befelé tekintés volt, régóta halogatott kérdések megvitatása önmagammal. A négy fal között, egyedül töltött idők átszellemülése többek között arra késztetett, hogy átgondoljam a magam elé kitűzött szakmai, művészi irányvonalakat, és hogy létrehozzak valamit, amivel kompromisszummentesen tudok önazonosságot vállalni. Ezért döntöttem úgy, hogy befejezem korábbi, akkoriban már 7 éves projektemet, a PontMostot, szakítok az alternatív zenével, és komolyabb hangvételű, progresszívebb, általánosabb kérdéseket (is) feszegető, a szövegek témáihoz jobban igazodó, sötétebb tónusú stílust teremtek” – meséli Ádám a Gholem születéséről.
„A lemezen egy nagy szintézis formájában megjelenik minden egyes olyan zenei műfaj, amivel valaha érintkeztem és hatott rám. Így jött létre egy rendkívül diverz fúzió, melyben a klasszikus zenei és experimentális elektronikus műfajoktól kezdve, a pszichedelikus zenén keresztül egészen a legkülönbözőbb EDM, hiphop, glitch, meshup és konkrét zenei műfajokig bezárólag találkoznak egy folytonosan egymásba morfolódó flow-ban az egyes stíluselemek. Ezt az egyveleget a reggae stílus lett hivatott egységbe foglalni, mely keresztülvonul az egész albumon, és amely épp ebben a kezdeti időszakban gyakorolt rám egyre nagyobb zenei hatást.
A dalok első verzióinak születésével párhuzamosan kezdtem el dolgozni otthoni kis magánstúdiómban a felvételek elkészítésén. A zenei szövet minél autentikusabb kibontása és felépítése érdekében szigorúan ragaszkodtam hozzá, hogy a hangszerek feljátszása, az ének és vokál szólamok feléneklése, a sound design, az editálás, a hangutómunka és a mix elkészítése is saját kezű munkám legyen. Egyedül a mastering fázist bíztam szakemberre.
A lemez témáiban erőteljesen megjelenik a poszthumán filozófia és a deep adaption mozgalom gondolatisága, közös világunkat, jelenünket és jövőnket érintő általános kérdések, de egyaránt szubjektív témák, múltam, élményeim, traumáim feldolgozási kísérleteinek olykor egészen személyes, máskor generációs mintázatok formáit öltő, közös tapasztalataink megidézése is részét alkotja a szöveg és zene egységének. A lemez mottója lehetne az utolsó dal, a hangos első versszaka: „Valami hangosat mondani ki valami újszerű nyelven, ez az az egyetlen vezérfonal, ami mindig elkísért.”
A VERŐKÖLTŐ IS ÍRT EGY PONTMOST CÍMŰ SZÁMOT, AMINEK A CÍMÉT ÁDÁMTÓL KÖLCSÖNÖZTÉK.
Az Ádám előző zenekarának nevét viselő pontmosthoz otthoni DIY-klip is forgott. „A szám egyetlenegy pillanat: az a küszöb, amit átlépve becsukódik egy ajtó, és egy másik kinyílik. Újra, újra, és újra.”
Gholem a Facebookon. Bandcampen.
Fotó: Dán Katalin Anna. Vizuálok: Epres Kitti és Mits Barbi (Babicska Stúdió)
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.