Szintipop, italodisco és coldwave – Hétfőn Riki és Nuovo Testamento az Instantban!

2022.11.19. 08:33, FRecorder

riki_nuovo_header.jpg

Hétfőn a '80-as évekre visszakacsintó hangulat lesz a középpontban az Instantban a szintipopot és az italodiscót újragondoló amerikai énekesnő és egy amerikai-olasz trió főszereplésével.

A két fellépő közös pontról, a Crimson Scarlet nevű poszt-punk/anarcho-punk zenekarból indult, aminek szétesése után külön utakon, de zeneileg azonos irányba fordulva folytatták a zenélést.

riki1000.jpg

Riki 2017-ben kezdett szólózni, azonnal elmerülve a nyolcvanas éveket idéző szintipop- és italodisco-hangzásban, és az eddig megjelent két nagylemezét (Riki, 2020; Gold, 2021) is ez az irány jellemzi, időnként kicsit ridegebb, pulzáló coldwave dalokkal feldobva. A lemezeket az a Dais Records adta ki, akiknél többek közt Psychic TV-, Drab Majesty-, Tempers- és King Dude-anyagok is jelentek meg korábban, ami önmagában is elég volt ahhoz, hogy felkeltse az emberek érdeklődését, Riki pedig a sok pozitív lemezkritika után idén nyáron végre Európába is eljutott koncertezni, és fellépett többek közt a nyári Fekete Zaj fesztiválon is, ahol élőben is 100%-ban hozta a '80-as évek retró hangulatot, zeneileg és a korszak aerobic videóit idéző ruhájával is.

nuovo1000.jpg

A Crimson Scarlet énekese, Chelsey Crowley nem szólózni kezdett az együttes feloszlása után, hanem két olasz zenésszel (Andrea Mantione és Giacomo Zatti) megalapította a Nuovo Testamento triót, és bár az első EP-jükön (Exposure, 2019) még inkább a poszt-punk és a coldwave volt a főszerepben, a 2021-es New Earth album idejére már náluk is sokkal inkább a nagyon táncos szintipop és az italodisco felé tolódott el a hangsúly. Rikivel ellentétben ők most járnak először Európában, így külön öröm, hogy már az első turnéjukon útba ejtik Budapestet.

JegyvásárlásFacebook-esemény.

https://recorder.blog.hu/2022/11/19/riki_nuovo_testamento
Szintipop, italodisco és coldwave – Hétfőn Riki és Nuovo Testamento az Instantban!
süti beállítások módosítása