Magánmitológiák. Taylor Swift: Midnights (lemezkritika)

Taylor Swift nem tud hibázni. A kortárs pop királynője tizedik stúdióalbuma igazán koncepciózus munka tele emlékezéssel, energiával, összegzéssel. Ez a kritika először a Recorder magazin 99. számában jelent meg.

Egy népszerű elmélet szerint eleink az éjszakai alvást több részletre osztották és a legsötétebb órákban az elmélyülést igénylő tevékenységekkel molyoltak. Mire jó az éj sötét csendje? Zavartalan írásra és tanulásra, imára, álomfejtésre, szexre. A modern ember inszomniás szorongása későbbi találmány. Korunk embere már a romantikus elvárásokhoz méltón az álmatlan éjszakák és bolygó kísértetként vissza-visszajátszó gondolatfoszlányai tehetetlen foglya.

Tizenhárom éjféli kép, tizenhárom láncait csörgető emlék a múltból: ez Taylor Swift tizedik stúdióalbumának a koncepciója. A Midnights szorosan követi a 2020-as folklore és evermore albumpárjának high-concept kimódoltságát. Egyszerű és elegánsan felfűzhető tematikus kollázs ez, egy minden mélyenérző lélek számára ismerős alaphelyzetre. Az álmatlan hánykolódás művészi igényű feldolgozása, produktivitásba fordítása egyben a fülnek kellemes terápiás elfoglaltság is – a polifázikus alvást kultiváló középkori embertípus egyetértően bólogatna. 

A romantikus embertípus ajándéka pedig a megjelenés körítése: az őszinte szembenézésről, összetört szívekről szóló közlemény, majd a megjelenés éjszakáján kiadott függelék, a 3 AM tracks hét kísérődala. A tökéletesre csiszolt tizenhárom éjféli kép fonákja az éjjeli órákban egyre széttartóbb, irracionálisabb gondolatok illusztrációja, az a táptalaj, amiből az egész anyag megszülethetett.

Taylor Swift, a pop egykor énekes-dalszerzőként indult királynője az éj mélyén fölzengő dalokat az összegzés igényével használja magánmitológiája építésére. Visszatér az én-elbeszélő, és minden dal stencilszerűen illeszthető a szerző reflektorfényben zajló, mégis annyira komplikációmentesnek és normálisnak tűnő életére.

A Midnights mintha elsősorban az 1989 felnőttes párdarabja lenne, tele magasfényűre polírozott, magabiztos energiával és anti-szerelmesdallal. Ezek a dalok újra jó adag szkepticizmussal szemlélik a párkapcsolatok totális őrületét, a talmi csillogást – azt, ami a “mindig” és “soha” kezdetű mondatainkban lapul.

Taylor Swift zenei perszónájának minden alakváltozata felbukkan az éjféli képekben, a Reputationtől a Loveren át az 1989-ig minden hangzás, minden zenei fogás és vokális trükk megtalálja a helyét a Jack Antonoffal közösen producelt kirakósban. A szigorú koncepció mögött azonban egy teszt is rejlik: a pop szakítószilárdságának újabb próbája. Mi és mennyi fér bele, mennyi árnyalatot és befolyást bír el a kortárs popzene, kérdi Taylor Swift az éjszakában. A válasz a tipik énekes-dalszerző balladától (a Lana Del Rey-jel közösen előadott Snow On The Beach) a dance-ig (Mastermind) terjed, egy-egy főhajtással megemlékezve Lorde szintipopjáról és Billie Eilish emblematikus electropop-hangzásáról.

A rajongóknak mindez megannyi játék, rejtély, ördöglakat. A Taylor Swift-megjelenések rendre értelmezhetetlenné teszik a szociális médiában folyó diskurzust egy napra, elárasztva minden létező felületet a legsúlyosabb spekulációkkal, minden egyes részletben rejtett utalást sejtve. Taylor Swift a tökéletes enigma, hiszen hogyan lehet valaki látszólag egy közülünk, teljesen hétköznapi és mégis valahogy hibátlan?! 

A rejtélyekbe tett nyomozati munka itt a kapcsolódásra tett kísérlet: megtalálni azt, amit csak mi értünk, csak nekünk szól, és ezáltal megtalálni az éjszakában a hús-vér nőt, aki már megint tökéletes arányérzékkel hozta el nekünk, csak nekünk a popra lefordított korszellemet.

Előadó: Taylor Swift

Cím: Midnights

Kiadó: Republic

Megjelenés: 2022. október 21.

Műfaj: pop

Kulcsdal: Mastermind

9/10

Selmeczi Nóra