Kazettás ambient. Á.Erdei: Untitled Tapes VII (lemezkritika)

2022.10.30. 07:36, RRRecorder

erdei.jpg

Erdei Ádám sejtelmesen baljós ambientet csinál. Tavasszal kezdett sorozata kifejezetten ajánlott mindenkinek, aki nyitott az ilyen zenére. Ez a kritika először a Recorder magazin 98. számában jelent meg.

Erdei Ádám korábban Rdei néven jelentette meg drone ambient lemezeit. Zenéjének sajátossága – és legjobb tulajdonsága –, hogy miközben távol áll a műfaj chilles-nyugis változatától, nem is egyértelműen dark ambient, vagyis kerüli a direkt nyomasztást és ijesztgetést; inkább megfoghatatlanul, sejtelmesen baljós a hangulat.

Címnélküli sorozatát május óta publikálja a Bandcampen, lapzártakor a hetedik résznél tart; mindegyiknél csak annyi a leírás, hogy „cassette tape ambient”. A kiadványok egy része tíz-húsz perces, minimalista drone-okból áll össze. Másokon több, rövidebb szám hallható, amik szinte dallamosak, a maguk módján szépek, illetve olykor egyértelmű szomorúság hatja át őket; a VI pedig néha kifejezetten ijesztő.

A szeptemberi VII a legváltozatosabb, mondhatni eseménydús (a műfajhoz képest), a maga fojtott módján olykor szinte drámai. Összességében az egész sorozat nagyon ajánlott annak, aki kicsit is nyitott az ilyen zenére.

a2624134029_10.jpgElőadó: Á.Erdei

Cím: Untitled Tapes VII

Kiadó: szerzői kiadás

Megjelenés: 2022. szeptember 15.

Műfaj: ambient

Kulcsdal: II / VI

 

 

8/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/10/30/a_erdei_untitled_tapes_i-vii_lemezkritika
Kazettás ambient. Á.Erdei: Untitled Tapes VII (lemezkritika)
süti beállítások módosítása