Hibátlan búcsú – Ilyen volt DJ Krush az A38-on

Péntek este bezárult a kör, és DJ Krush szinte napra pontosan 20 évvel az első budapesti látogatása után jó eséllyel utoljára játszott Budapesten, a több korábbi hazai fellépésének otthont adó A38 Hajón. Galéria és beszámoló a telt házas búcsúbuliról.

Amikor hónapokkal ezelőtt kiderült, hogy Krush a Covid miatti kényszerszünet után visszatér Európába és azon belül Budapestre is, még úgy tűnt, hogy ez is csak egy újabb lesz a turnéinak hosszú sorában, szeptember elején azonban jött egy újabb bejelentés, amiből kiderült, hogy nem ez a helyzet. A turné előkészítési szakaszában Krush egyre inkább úgy érezte, hogy egyszerűen már túl nagy teher neki egy ekkora körutazás, úgy általában is, a folyamatos Covid-para és az elszálló repjegyárak mellett meg pláne, így ezután inkább visszavesz a tempóból és a jövőben maximum fesztiválokra és különleges eseményekre látogat el Japánon kívül.

Ezzel a csavarral pedig úgy alakult, hogy a legelső budapesti fellépése, a 2002 októberi, mindmáig emlegetett, Planetáriumban megtartott buli után szinte napra pontosan került sor a japán hiphoplegenda jó eséllyel utolsó hazai szereplésére. A Krush-bulik amúgy is mindig sok embert vonzottak be, bármi is volt az aktuális helyszínük, a bejelentés után viszont nem volt meglepetés, hogy az A38 Hajó bőven elővételben teltházas lett, pénteken pedig már a kapunyitás előtt is sorok álltak a bejáratnál.

A bemelegítésért (több korábbi Krush-fellépéshez hasonlóan) Cadik felelt, aki egy Miles Davis-es nyitás után váltott a specialitásának számító bass heavy törtütemes zenékre. Krush is hasonló iránnyal kezdett, de hamar elkezdett kalandozni a műfajok közt és a nagyjából másfél órás műsora olyan volt, amilyennek egy búcsúturnés bulinak lennie kell: minden bele volt sűrítve, amitől egy DJ Krush-szett tipikus, azonnal felismerhető DJ Krush-szett, és amitől olyan emlékezetesek voltak a korábbi fellépései. Végigment kb. az összes műfajon, ami hatással volt a zenéjére (vagy amire hatással volt az ő zenéje): ott voltak a modernebb basszusközpontú törtütemes zenék, melyek az újabb lemezein kapnak nagyon hangsúlyosan szerepet, a chillesebb, trip-hop hangzás is többször vissza-visszatért (és nyilván előkerült a műfaj csúcslemeze, a cím nélküli '97-es Portishead-album is), de befigyelt egy kis old-school hiphop is (habár ez inkább csak egy Gang Starr Mass Appeal hangminta formájában), az egész alapját pedig persze most is a mindenféle ismert és kevésbé ismert kísérletezőbb, absztraktabb, nagyrészt instrumentális hiphop darabok adták, köztük az a DJ Shadow-féle Organ Donor, ami szerintem azóta a bizonyos Planetáriumos este óta minden egyes Krush bulin lement. Mindez persze nem csak valami "pakolom egymás után a lemezeket" stílusban, hanem élőben szanaszét scratchelve, tördelve, effektezve, úgy, ahogy azt senki más nem tudja.

Igazi esszenciális szett volt, amiben viszont a saját zenék csak az utolsó nagyjából fél órában kezdtek felbukkanni. Régebben is nagyon változó volt, hogy mikor mennyit játszott a saját anyagaiból, volt, amikor lényegesen nagyobb szerepet kaptak, most viszont inkább csak a korai közönségkedvencekre koncentrált olyanokkal, mint a Meiso és a DJ Shadow-val közös Duality. És talán ez volt az egyetlen, amit sajnáltam, hogy az újabb, amúgy nagyon erős és több figyelmet érdemlő lemezeiről nem nagyon ment semmi, de közben meg az is kétségtelen, hogy ez a buli így, ezekkel a zenékkel volt kerek és tökéletes.

Persze lehetséges, hogy a bejelentéstől függetlenül jár majd felénk a jövőben is, mert láttunk már olyat nem egyszer, hogy egy előadó mégsem bírt magával a búcsúturné után és csak nekiindult a világnak újra, de ha tényleg ez volt a lezárás, akkor hibátlan búcsú volt, és attól, hogy mindez a legemlékezetesebb Krush-bulik helyszínén és az első budapesti szereplés 20. évfordulóján történt, csak még szebb és kerekebb lett az egész sztori.

Szöveg és fotók: Frank Olivér (https://infinitebeat.hu)