A svéd rendező, Ruben Östlund számára semmi sem szent, kéjes gyönyörrel leplezi le a nyugati társadalom gyarlóságait. Korábbi szatíráihoz képest az Arany Pálma-díjas A szomorúság háromszöge alacsonyabbra teszi a lécet és az ordenáré altesti humor csúcsra járatásával talán szélesebb közönséghez is elérhet. Ez a kritika először a Recorder magazin 97. számában jelent meg.
Senki más nem készít olyan filmeket, mint Ruben Östlund. Imádja a kínos helyzeteket és mindig pár perccel tovább mutatja azokat, mint az elviselhetőség határai diktálnák. Kedvenc témája a kispolgári és a kollektív képmutatás és kéjes gyönyörrel boncolja szét az ideális család (Lavina), a bevándorlókkal kapcsolatos politikai korrektség (Play – Gyerekjáték) vagy a modern művészet (A négyzet) illúzióit. Filmjei végtelenségig feszített ultrakínos jelenetek laza láncolatai számos „ezt nem hiszem el!” pillanattal, de eddig még nem tudott kitörni az európai művészfilmek skatulyájából.
 |
| Charlbi Dean és Harris Dickinson A szomorúság háromszöge című filmben |
Pedig a filmfesztiválok kezdettől vevők voltak a merészségére és már a Lavina is fontos díjjal távozott Cannes-ból 2014-ben, három évvel később A négyzet pedig nagy meglepetésre a filmvilág legrangosabb elismerésének számító Arany Pálmát is bezsebelte ugyanott. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy a következő filmje már angolul készül, nemzetközi sztárokkal (A négyzetben is szerepelt Elisabeth Moss és voltak benne angol nyelvű jelenetek), akik közül a legnagyobb név Woody Harrelson.
A szomorúság háromszöge alaphelyzetéből egyértelmű, hogy Östlund némileg lejjebb helyezte a lécet a társadalomkritikát illetően. 2022-ben azon viccelődni, hogy az orosz milliárdosok, az influenszerek vagy a férfi modellek mennyire ostobák, nem igényel óriási fantáziát. Hiányzik a Lavina metszően intelligens humora és A négyzet vagy a Play politikai aktualitása, de ha polgárpukkasztásra vágyunk, nem lesz hiányérzetünk. A politikai aktualitást letudják azzal, hogy a cselekmény nagy része egy luxushajó fedélzetén játszódik, ahol az utasok és a személyzet közti társadalmi különbség mit sem változott 110 évvel a Titanic katasztrófája után.
A legviccesebb jelenetek egyébként nem is a hajón játszódnak, hanem a prológusban a két modell/influenszer (a nyár végén tragikus hirtelenséggel elhunyt Charlbi Dean és Harris Dickinson) főhős között, akikről később némileg eltolódik a fókusz, de mégis alapvetően a film főhősei maradnak. Különösen Dickinson alakítását érdemes méltatni, aki a King’s Man: A kezdetek és az Ahol a folyami rákok énekelnek szerepeinek köszönhetően egyre szélesebb ismertségre tesz szert, de közben nagyon sokoldalú szerzői filmes karriert (Beach Rats, Matthias & Maxime, The Souvenir: Part II) is felépített az utóbbi években. Valószínűleg ő fog a legtöbbet profitálni A szomorúság háromszögéből, bár hallani lehetséges Oscar-kampányokról Woody Harrelson marxista hajókapitánya és Dolly de Leon rafinált takarítónője kapcsán is.
 |
| Charlbi Dean és Harris Dickinson A szomorúság háromszöge című filmben |
Semmi sem elképzelhetetlen azok után, hogy idén májusban a film zsinórban a második Arany Pálmát nyerte el Östlund számára, aki ezzel olyan alkotók mellé került a panteonban, mint Coppola, Haneke vagy a Dardenne testvérek. A cannes-i zsűri döntése még inkább meglepő, mint öt éve A négyzet kitüntetése esetében, bár világosan mutatja, hogy a filmes kollégák átláttak a vásznat beborító hányáson és fosáson és komoly társadalomkritikaként értelmezték A szomorúság háromszögét.
szerző: Onozó Róbert
osztályzat: 7/10
