Idén is lesz Klipszemle!

2022.09.22. 16:30, trecorder

06_hgyxksz_social_facebook_page_cover_1920x1080px.jpg
(X) 2022. október 13-án szakmai programokkal és különleges koncertekkel várja a szakmabelieket és az érdeklődőket a Hajógyár és a Magyar Klipszemle.

Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét, ezúttal a Hajógyárral közösen. A tavalyi Klipszemle óta megjelent legmenőbb klipeket bemutató és ünneplő rendezvényt ebben az évben is a budapesti Akvárium Klubban tartják meg. A szakmai zsűri előreláthatólag ismét komoly mezőnyből válogathat majd, díjazva a legjobb rendezőket, operatőröket, stylistokat és a legjobb technikai megoldásokat.

A zsűri idén olyan szakemberekből áll, mint a színész-rendező Anger Zsolt, Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője-dalszerzője, M. Deák Kristóf operatőr, Stámusz Dániel producer-kreatív-operatőr, Szentgyörgyi Bálint rendező-forgatókönyvíró-producer, Szombat Éva fotográfus, Turai Barna tartalomgyártó és Varga Ferenc újságíró-podcaster.

Az idei szemlén közreműködő Hajógyár első születésnapját is itt ünneplik, így a helyszíni klipvetítések mellett a résztvevők a platform videóival és tartalomgyártó stábjával is találkozhatnak majd.

Az októberi eseményen már délutántól műsorozással készülnek a szervezők: a szakmai programok és beszélgetések mellett idén is klipszemle-releváns minikoncerteket hallgathatunk az Akva teraszán. A díjak kiosztása után élőzenés party is lesz a KisHallban, ahol együtt koccinthatunk a szülinapos Hajógyárra, eközben pedig az Absolut After is dübörög majd a VOLT Lokálban.

A szavazás már lezárult, minden további információ a klipszemle.hajogyar.hu oldalon és az október 13-ai Hajógyár x 06. Magyar Klipszemle Facebook-eventjében

(Fotók: Mark Somay.)

A cikk a Petőfi Kulturális Ügynökség megbízásából jelent meg.

marksomay_2306_20211014_dsc5605.jpg

marksomay_0000_20211015_dsc6184.jpg

marksomay_2357_20211014_dsc6119.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/09/22/hajogyar_iden_is_lesz_klipszemle
Idén is lesz Klipszemle!
süti beállítások módosítása