Az elektronikus spacepop, az UK garage, és olykor a mainstream pop határán mozgó énekesnő-dalszerző az elmúlt két év single- és EP-megjelenései után idén novemberben adja ki első nagylemezét. Ennek első előfutára legújabb, Feljebb című dala, amelynek klipjében megelevenedik az első végigkoncertezett fesztiválszezonja.
„Az idei volt életem első olyan nyara, amit megállás nélkül kellett végig nyomni. Fesztiválok, megjelenések, interjúk, nagy felkészülést igénylő koncertek, és mindeközben az albumon is dolgoztam. Minden előadó erre a pontra vár, és remélhetőleg még mindig csak az elején vagyok, de már idén éreztem, hogy ha ezt komolyan akarom csinálni, akkor gyökeresen változtatnom kell az energiáim beosztásán. Kicsit úgy fogom fel, mintha sportoló lennék. A kipihentségnél és a fittségnél ebben a szakmában szerintem nincs nagyobb előny, csak ezt nem könnyű tartani, de tanulom” – mondta Szigeti Zsófi, akivel idén nyáron szinte minden fesztiválon találkozhattunk, és fellépett a Budapest Parkban is (a Margaret Island flower power tematikájú nagykoncertjén), a Szigeten, és a Strandon is. A képi anyag gerincét is ez a három helyszín alkotja. A videoklipet Szép Ákos készítette, aki operatőrként is végigkísérte a turnéhelyszíneket.
A dal DOÓR produceri közreműködésével készült: „A Feljebb-et Doór Matyival írtuk, ő felelős a productionért, én pedig a topline-t és a szöveget írtam. Írok benne az aggályaimról, a megfelelési kényszeremről, de alapvetően egy pozitív hangvételű dalról van szó, ami abszolút előrenéz!” Solére ősszel fejezi be novemberben megjelenő albumának munkálatait, amelyet december 16-án mutat be az Akvárium Klubban az eddigi legnagyobb volumenű koncertjén.
fotó: Horváth G. Ambrus
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.