Magánszorongások és társadalmi látlelet, testrészekkel. Sungazers: Nosztalgiaország II. (lemezkritika)

2022.07.16. 18:07, RRRecorder

sungazers-band.jpg

Metal, trap, alternatív rock, indie pop, synth wave - ezeket a műfaji összetevőket sorolja fel a Sungazers albumának kísérőszövege. Ez a kritika először a Recorder magazin 96. számában jelent meg.

Az említett stílusok mellé odatehetjük még a progresszív rockot (nem csak az összetett dalszerkezetek miatt), a rombolós dubstepet, a triphopot, de drum and basses ritmusokat és kísérletező majdnem-káoszt is találunk. Ezek úgy alakulnak egymásba, hogy annak mindig van értelme az adott pillanatban – de ha a hallgató pár perc után visszagondol, hogy honnan hová jutottunk, akkor az eléggé valószerűtlennek tűnik.

A szövegek több réteget mozgósítanak: olykor enigmatikusan megfogalmazott magánjellegű szorongásokat, társadalmi látleletet és politizálást – konkrét nevekkel, testrészekkel. Az, ahogy ezek a témák egymásba hatolnak, érzékletesen mutatja, hogy van közöttük összefüggés, de az korántsem egyszerű, egyirányú ok-okozati kapcsolat. A Géczi Gergő szólóprojektjéből együttessé lett Sungazers lemeze az a ritka fajta, ami többszöri hallgatásra egyre kiismerhetetlenebbnek bizonyul – és így egyre jobbnak.

sungazers.jpgElőadó: Sungazers

Cím: Nosztalgiaország II.

Kiadó: szerzői kiadás

Megjelenés: 2022. június 3.

Műfaj: elektro-prog-trap-rock

Kulcsdal: Minden elmúlt önmagam

 

 

7,5/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/07/16/sungazers_nosztalgiaorszag_ii_lemezkritika
Magánszorongások és társadalmi látlelet, testrészekkel. Sungazers: Nosztalgiaország II. (lemezkritika)
süti beállítások módosítása