Lemezpremier! imanexperiment: HOLOGRAM

2017.06.11. 19:00, rerecorder

_imanexperiment.jpg

Az experimental dreamy electrós, spacepopos imanexperiment 2015-ben tűnt fel, tavaly adta ki karácsonyi meglepetésként Crossroad Affair című szuper bemutatkozó EP-jét, és azzal a lendülettel fel is pörgette zenéi megjelentetését, hiszen februárban már a mostani albumot harangozta be a 60% Of Pure Water című kislemez, aztán érkezett egy előzetes klipes dal is. Ahogy a dalszerző-producer ígérte: nyáron itt a debütáló nagylemez, amelyet élőben először a jövő szombati Ladyfesten lehet hallani.

imanexperiment.jpgNita, azaz imanexperiment 2015-ös felbukkanása óta egyre erősebb, magabiztosabb dalokkal jelentkezik és a folyamat eddigi betetőzése most ez a bemutatkozó album. A Grimes-féle kíséreti poppal rokonítható dalszerző-producert természetesen megkérdeztük arról, hogy hogyan jutott el az első nagylemezig. „Amikor elkezdtem megismerkedni az elektronikával és az első számokat befejeztem, még nem lemezben gondolkoztam, nem volt semmilyen vízió a fejemben, amit követhettem volna, egyszerűen csak olyan dalokat írtam, amik akkor éppen tetszettek és passzoltak a hangulatomhoz vagy a mondanivalómhoz. Emiatt nincs is akkora koherencia a lemezen, mint amekkora lehetne, ha előre tudom, hogy most egyébként éppen egy lemezt készítek, persze a hangzásvilág és a technikai megoldások, amiket alkalmazni szeretek, folyamatosan visszaköszönnek. A legtöbbet természetesen a keveréssel szenvedtem, volt hogy három napon keresztül napi tíz órában dolgoztam két darab hangon, mire azt tudtam rá mondani, hogy így jó lesz. Az utolsó hetekben nagyon keveset aludtam, néha még evésre se jutott időm, úgyhogy eléggé rosszul is voltam már.”

Na de akkor mennyi idő alatt készült el a teljes anyag? „Kisebb megszakításokkal körülbelül háromévnyi verejtékem ez a lemez és minden, ami még vele együtt érkezik és érkezni fog, de ebből csak az elmúlt fél-egy év volt tudatos. Mindent otthon, a hálószobámban rögzítettem. Szeretem saját magam csinálni, amit lehet, eléggé nagy control freak vagyok, ezért amikor elkezdett kialakulni a fejemben az egész, stúdióba járkálás helyett inkább saját felszerelésbe invesztáltam. Ilyesmikre költöm igazából minden pénzem, ezért dolgozom. A maszterelést viszont Puha Szabira bíztam, ahhoz azért már komolyabb cuccok kellenek.”


imanexperiment a dalokat egyesével is kommentálta (néhányukhoz pedig László Márk készített artworköt):

01. intro||version – Mivel koncertek előtt rettenetesen lámpalázas vagyok, muszáj volt írnom egy olyan számot, amivel minden koncertet elkezdhetek, és ami alatt meg tudom szokni a közönséget, amíg a kütyüim mögé bújva remegek, ezért szokott az álarc is rajtam lenni, amit később aztán leveszek és a cím is valami ilyesmire referál, hogy valószínűleg én vagyok a legintrovertáltabb extrovert a világon.

02. crossroad affair – A tavaly karácsonykor kijött EP-ről már ismerős lehet.

03. not gonna run – Ez a szám azoknak szól, akik rosszindulatú dolgokat mondanak rólam a hátam mögött, miközben nem is ismernek, és akiknek csak pont annyira érdekel a bullshitje, hogy írtam róla egy számot, amiben ezt elmondhattam.

04. gold sky – Zeneileg elég buta, de emiatt jöttek el az emberek anno a Rakétára, ami az egész lavinát elindította, szóval nem akartam kihagyni.

05. karma calling, karma killing – Azért írtam, mert eléggé hiszek abban a valamiben, amit ebben a korban még karmának hívunk, nem csak másokra, hanem saját magamra nézve is.

06. pure water – Szintén fontos mérföldkő, ami nem maradhatott le a lemezről, a végső vizsgamunkám volt a producersuliban (imPro), ahol tanultam.

07. best in peace – A békeindulóm, talán ennek szeretem a legjobban a szövegét.

08. run away (from time) – Nagyjából azt a problémakört próbáltam megfogni benne, hogy mennyire nincs idejük az embereknek a fontos dolgokra, mint például egymásra sem, és hogy mennyire próbál mindenki menekülni ez elől különféle módszerekkel, de nem túl sok sikerrel.

02.jpg


09. believe – Nagyon szeretem az ufókat és ez a track nekik szól, remélem elrabolnak hamarosan, a számcímet meg a legjobb barátom találta ki, aki nagy X-akták-rajongó, köszönet érte.

elso2.jpg


10. sleepless – Teljesen máshogy működik a bioritmusom, mint ami ezen a földön normális lenne, emiatt sokszor nem bírok elaludni, hanem csak fetrengek és rettenetesen sok dolgon gondolkozom egyszerre, meg bevillannak ilyen hülyeségek és néha inkább nem is erőltetem az alvást, csak leülök és írok egy számot.

03ccccc.jpg


11. melancholoss – Ez egy ilyen mélypont dal, szóval nem annyira jó értelemben vett melankólia, dehát előfordul.

04.jpg


12. outrospective – A kisebb depiszekció utáni újjászületés meg ugye a lemez lezárása és a közönség/hallgató képzeletbeli megölelése is egyben.


Imanexperiment legközelebb jövő szombaton, június 17-én lép fel a Gólyában a Ladyfest első napján, Facebook-eseményoldal, aztán június 24-én az Aurórában lesz a lemezbemutató koncert, ahol a dalszerző-producer az album teljes anyagát eljátssza az elejétől a végéig.


és akkor a remek bemutatkozó nagylemez: 

és a friss videó a run away (from time) című dalhoz: 


fotó:
Vizhányó Balázs

imanexperiment Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2017/06/11/lemezpremier_imanexperiment_hologram
Lemezpremier! imanexperiment: HOLOGRAM
süti beállítások módosítása