Albumpremier! Brenka: Hogyan Fogadjak Szót?

2022.04.08. 09:08, srecorder

brenka-doormatyas.jpg

A Brenka néven alkotó Dárdai Blanka 2020 végén adta ki első saját számát (a népzenei motívumokkal kísért TUDOM), legutóbb pedig Solére-rel közösen hozott ki dalt (Védtelen), a kettő között pedig felraktuk a hazai popzene legígéretesebb énekesnőit felsorakoztató listánkra. Brenka első nagylemeze, a korábbi dalokhoz hasonlóan Doór Mátyás dalszerző-producerrel készített, R&B-s Hogyan Fogadjak Szót? itt, a Recorderen debütál. Élőben április 16-án az Akváriumban láthatjuk Brenkát OHNODY előtt, ahol mind a két énekesnő-dalszerző lemezbemutatót tart.

brenka-hogyanfogadjakszot.jpg„Tavaly ősszel kezdtük el írni Doór Mátyással, és bevallom, eleinte nem volt könnyű. Nagyon szerettem volna egy világmegváltós lemezt, amin rengeteg szám van és rengeteg előadó. Sose hittem volna, hogy egy lemez ennyi átgondoltsággal, tervekkel, és idővel jár, főleg ha az ember ezt mind egyedül csinálja. Szerintem december környékén kezdtem azt elfogadni, hogy lehet, nem fogok tudni 12 számmal előrukkolni így elsőre, de ilyenkor már születtek olyan dalok, amik megnyugtattak, hogy igenis elég király lesz, ha ilyen tempóban és ekkora szenvedéllyel csináljuk” – meséli Blanka a nyolcdalos lemez születéséről.

„Elsők közt íródott meg a Hogyan Fogadjak Szót? című szám, amit annyira megszerettünk Doórral, hogy már akkor tudtam, hogy erről szeretném elnevezni a lemezt. A dal, illetve az egész album is rengeteg kérdésről szól, olyanokról, amikre nem nagyon tudtam még választ kapni. Viszont nagyon megmagyarázni se szeretném a lemezt, mert ezek a számok, érzelmek mindig csak úgy kijönnek belőlem, ritka az, amikor valamit közölni szeretnék. De van pár téma, amit mindig más szempontokból szeretek boncolgatni. Ilyen a szerelem összes fajtája, vagy például az elmúlás. Ezeket mindig minden dalomban szeretem vesézgetni, és baromi izgalmasnak találom, hogy minden dalban valami új metaforát kell szabnom az adott témára.

A GYEREKKORI BARÁTSÁGOKRÓL SZÓLÓ 17 IS NÁLUNK DEBÜTÁLT.

Szinte minden dal szokásosan egy kis ötletmorzsából, vagy teljesen improvizatív jelleggel indult el, amire aztán jameltünk. Ilyenkor leginkább a dallamok, a szövegfoszlányok és a hangulatok voltak a legfontosabbak, és mikor ezek már kezdtek kialakulni, akkor kezdtünk gondolkodni a dal felépítésén, hangszerelésén. Egy kivételével minden dalt Matyinál vettünk fel, ez volt a 17, amit a gyerekkórus miatt egy stúdióban kellett felvenni. Nagyon figyeltünk arra, hogy semmin ne görcsöljünk, mert az rányomná a bélyeget a számokra, és úgy érzem, ezt tudtuk is tartani, és egy könnyed hangvételű anyagot hoztunk össze. Ugyanígy voltunk a közreműködőkkel is. Sajnos egy közreműködés a Várkonyi Csibészekkel nem jött össze az idő hiánya és a hatalmas távolság miatt, de nem is idegeskedtünk rajta, mert tudjuk, hogy ami késik, nem múlik. Viszont annak nagyon örülünk, hogy Miller Dávid rajta lehet a lemezen, mert mikor írtuk a Te Csak Nézzél Rám-ot, akkor egyből éreztük, hogy olyan ez a vibe, amibe a Dávid tökéletesen beleillik. Mikor felvettük vele a dalt, akkor lett teljes a kép.”

Brenka április 16-án az Akváriumban OHNODY előtt, jegyvásárlás, Fb-esemény.

 

BRENKA a Facebookon.

headerfotó: Fekete Tibor Kristóf

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/04/08/albumpremier_brenka_hogyan_fogadjak_szot
Albumpremier! Brenka: Hogyan Fogadjak Szót?
süti beállítások módosítása