A magyar pop legnagyobb ígéretei közé is beválogattuk a BRENKA néven alkotó Dárdai Blankát, akire sokan 2020 végén, a magyar népzenei elemekkel átszőtt Tudom kapcsán figyelhettek fel. Blanka most a gyerekkorához írt Doór Mátyással egy lassan, de hatásosan kibontakozó, zongora-alapú, de szépen továbbszínezett popballadát.
„A 17 egy 17 éves barátságról szól, de talán átfogóbb, ha úgy fogalmazok, hogy a gyerekkoromról. Most töltöm be a 23-at, és úgy érzem, a peremén állok annak, hogy végleg elbúcsúztassam a gyerekkoromat. Ami persze így szomorúnak hat, de túl csodás és élénk bennem ez az időszak, így muszáj volt írnom erről egy dalt” – meséli Blanka a 17 születéséről. „A nosztalgia az életem, és habár már sokan elfelejtettük, milyen „gátlástalan” volt az az idő, a szó legjobb értelmében, még most is érezzük a gyerekkorunk illatát. Ez a szám azoknak az unalmas vakációs napoknak szól, amikor csak arra vártam, hogy a balatoni nyaralásból visszajöjjön a legjobb barátom, azoknak az időknek, amikor órákig el tudtunk lenni 3 játékkal a szobában, és azoknak, amikor nagyobbak lettünk és éreztük, hogy már elfelejtettük, hogy is kell játszani.”
Blanka tavaly óta Doór Mátyás dalszerző-producerrel írja a számait, akinek a segítségével élő hangszereket (hegedű, nagybőgő, cselló) is bevontak a dalba. „Az alapkoncepció egy egyszál zongorás szám lett volt, de a dal mélységét, szépségét mind kiemelték ezek a gyönyörű hangszerek. DOÓR tökéletesen kibontotta a zenét és annak részleteit. Nem törődtünk azzal, mennyire lesz szomorú, vagy nosztalgikus, vagy éppen „mai” a szám, hanem arra összpontosítottunk, mi hozná vissza legjobban az emlékeket, és erre milyen harmóniákat építsünk” – tette hozzá Blanka, akit a legnagyobb örömmel az töltött el, hogy gyerekkórussal énekelhetett a dalban. „Rengeteget dobott a számon az, hogy gyerekek éneklik velem a refrént, a csengő hang még jobban elmélyítette a dalt. Hat kisgyerek segített nekem ebben, akik végtelenül édesek voltak, a stúdiózásnál is csodálattal figyeltem őket, ahogyan hangosan éneklik, hogy „játszunk még, én csak nem akarok felnőni érted”.
A videót Blanka párja, Bozó Csongor készítette, aki „nem szerette volna a barátságot ábrázolni, a kisfiút és az ő játékosságát önmagában is elégnek láttuk. A videónak az egyszerűségben rejlik a varázsa.”
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.