A Mike Nylons néven 2000 óta aktív Borsos János képzőművészről már többször is írtunk a Recorderen. Nálunk debütált a Wetland című EP-jét nyitó Eau De Toilette nosztalgikus-önironikus klipje, Magyarradarunkban pedig felgöngyölítette a zenész-producerként megtett, kacskaringós útját. Mike Nylons eddigi leggrandiózusabb vállalkozása, a 2020-ban és 2021-ben két EP-vel megkezdett Eneme-trilógia a Recorderen debütáló, a komor zajtechnotól a dark trap és az indusztriál felé elmozduló harmadik résszel válik teljessé.
„Tömény és nyers zajtechno ez, az agyba vágó dobok körül érdes, szinte tapinthatóan sűrű zajrétegek pulzálnak, amikor pedig (szinte) táncos a zene, akkor az nem a felszabadultságot és szórakozást jelenti, sokkal inkább egyfajta, a testre ható kényszerítő erőt” – írtuk megjelenésekor a trilógia első darabjáról, amit tavaly egy újabb EP követett. Az Eneme-trilógia három része három különböző magyar kiadónál, három különböző formátumban jelent meg (Farbwechsel, Dióbél Kiadó, EXILES - digitális, vágott lemez, kazetta). Az album címe játék az angol enemy + me szavakkal, énellenség, önmagam legnagyobb ellensége képekkel.
A trilógia fejlődésében megfigyelhető, hogy míg az első és második rész stilizáltabb, „egyenesebb” technokísérleteket tartalmaz, addig a harmadik már egy érettebb, térbelibb, indusztriális storytelling, dark trap elemekkel (a Borsos János 2018-as New York-i útja által és ott pörgő trapzenék által inspirált NY Style), szóval technót már szinte alig, vagy nagyon dekonstruált mértékben-jellegben használ. Valahol van ezeknek a hangoknak egy felszabadító, mégis fenyegető hatása a pszichére, ez talán jól reflektál a címben található ellentmondásra. Erről meg is győződhetünk a ma megjelent új, egyórás lemezen:
A borító Sárközi Máté, Cserna Endre és Borsos János munkája.
Mike Nylons március 12-én a Trafóban, az Exiles kiadó rendezvényén mutatja be élőben az Eneme-trilógiát, ahol fellép az Eszelős meszelős, noahstas, MA’AM, Splatter és esze_veszett is. Jegyvásárlás, Fb-esemény.
Mike Nylons szerepel egy számmal (untitled [cause of death: boredom]) a Daddypower Records válogatásán is, amelynek bevételeit a Nemzetközi Vöröskeresztnek utalják át, hogy segítsenek az orosz-ukrán háború áldozatain.
Mike Nylons a Facebookon és az Instagramon.
A Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.