Betétdal17: "A rejtett szándékok erősebbek a retródiszkó-révületnél" - Bodzsár Márk

Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című sorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Bodzsár Márk válaszol, akinek a legutóbbi filmjében vietnámi nyelven fakadt dalra Walters Lili, illetve tökön rúgta Kádár Jánost.

Bodzsár Márkra a 2009-es, iszonyú vicces Levegőt venni című kisfilmjénél (itt meg lehet nézni) figyeltünk fel. Aztán forgatókönyvíróként dolgozott minden idők második legjobb magyar tévésorozatában, első mozifilmes rendezése, az Isteni műszak című fekete komédia indította el a Vajna-korszakot, és bizonyította be, hogy Ötvös Andrásra simán rá lehet bízni egy főszerepet. Második filmje, a szocialista hetvenes években játszódó vámpíros vígjáték, a Drakulics elvtárs annyira nagyszerű lett, hogy a bemutatója környékén indítottam egy Twitter-threadet "70 kurvajó dolog a Drakulics elvtársban" címmel. Végül csak 46-ig jutottam el, de az is szép. A következő filmjéről ebben a cikkünkben mesélt részletesen.

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?

Nincs egyetlen kedvenc, poliamoria van, úgyhogy most csak a legfrissebb élményemet említem, mikor mozdult a botfülem és melegség öntötte el hangtalanul vacogó szívem: nem gondoltam volna, hogy a Boney M-nek bármikor is köze lesz egy filmes – vagy bármilyen - katarzisomhoz, de hála a neo-noir kínai mesterének, Yi’nan Diaónak, végül behódoltam a Raszputyin című euródiszkó slágernek.

Az orosz szerzetes (valamint cári tanácsadó, természetgyógyász, sarlatán és kéjsóvár szadista) életét néhány önfeledt diszkóstrófában felskiccelő Boney M-dal Diao 2019-es filmjében, a The Wild Goose Lake-ben hangzik el. A film nálunk nem került forgalmazásba, ezért nincs is hivatalos magyar címe, az eredeti kínai viszont kifejezetten megkapó: Randevú egy pályaudvaron, valahol délen.

Vuhanban járunk, fülledt nyáreste van, és egy koszlott külvárosi téren, amit ütött-kopott bádoglemezek és utcai árusok ponyvatetős bódéi vesznek körül, épp táncestet tartanak. Egész pontosan táncórát. Az utca népe kissé félszegen, gyűrötten, de elhivatottan lépeget a Ra-ra Raszputyinra, és a tánclépések sutaságát külön kihangsúlyozza, hogy némelyeken világítós talpú cipő van. Neonzöld, -piros és -lila léptek próbálnak beletalálni az ütembe, amit a Boney M 1978-ban diktált a táncparketteken, de ez a betont taposó holdkórósokat nem zavarja, ők gépiesen megpróbálják beletáncolni magukat a boldogságba, amiről csúnyán lekéstek, és amit talán már soha nem érnek utol.

De a zene nemcsak önmagával (vajon milyen intuícióból írtak diszkóslágert pont Raszputyinról...?) és a miliővel van brutális kontrasztban, hanem a konkrét szituációval is: egy titkos találkozót kellene összehozni a Boney M hatása alá került téren, nem lehet tudni, ki a civil ruhás rendőr, ki a maffia bérgyilkosa és ki az, akit az ellenmaffia küldött a két női főhős segítőjeként. Az álcázás érdekében mindenki beszáll a táncba, de nincs nagy közös feloldódás a ritmusban, a rejtett szándékok erősebbek a retródiszkó-révületnél. 

Az egész filmben nagyon visszafogott a zenehasználat, annál több az atmoszferikus utcazaj, és bár a Raszputyin is az utca hangjaihoz tartozik, mégis igazi zenei csúcsponttá válik. A Boney M eufóriája, ami olyan, mint egy nagyra fújt rózsaszín lufi, hirtelen kipukkad, amikor a háttérben az egyik utcai sütödés kezében felrobban valami fújtatószerű szerszám. És kezdődik a halálos hajsza a vuhani éjszakában.

Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?

Budapest ostromának, pontosabban a kitörésnek az egyik legszívszorítóbb mozzanata, ami legendának tűnhet, de több mértékadó forrás is említi: mikor a budai várba szorultak megpróbáltak Hűvösvölgy irányába kitörni, hogy elérjék a német vonalakat, a szovjet katonák, a pszichológiai hadviselés részeként gramofont helyeztek ki egy emeleti ablakba, és miközben géppuskákkal kaszabolták a menekülőket, Karády Katalin jellegzetesen búgó éneke szállt a légben: Hiába menekülsz, hiába futsz, a sorsod elől futni úgyse tudsz.

Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Arról a néhány nőről képzelek el, sőt írtam már meg egy jelenetet egy második világháborús forgatókönyvemben, akik nem menekültek, nem futottak hiába: túlélve Budapest ostromát kiképezik magukat gerilla harcmodorból, és sikerül túszul ejteniük azokat az oroszokat, akik Karádyra lövöldözték hátba a menekülőket, köztük a nők szeretteit is. 

Történetesen megint kéznél van egy gramofon és egy Karády-lemez, de itt már a Hamvadó cigarettavég szól, ahogy a nők az oroszoktól elkobzott Mahorka dohányból cigiket sodornak maguknak, és azt latolgatják, milyen böllér szerszámokkal kínozzák meg a túszaikat. Mikor megmarkolják a bárdokat és a csontfűrészeket, a kamera eligazít a történésekről. Száll a cigifüst és száll a Karády-ének. De ennek a bosszúrituálénak nincs semmiféle katarzisa, a nők a veszteségeiket gyászolják: 

Voltam én boldog lángoló, bíborpiros ajkat csókra csábító. 

Most a szobámban magam vagyok én, és merengek a múltak ütemén.    

- - - - - - - - - - - - - - - - - -

kérdések: Varga Ferenc