Filmrecorder Cannes-ban. Leszbikus apácák a pácban

Jön a pestis, de az apácáknak csak a feszületből faragott dildón jár az esze – Isten hozott Paul Verhoeven új filmjében! Nincs cannes-i filmfesztivál botrányfilm nélkül és a 83 éves mesternél sosem lehet tudni, hogy az Elle-hez hasonló mesterművel, vagy a Showgirls-t felülmúló trashparádéval áll elő. A Benedettával kicsit mindkettő összejött.

Nincs Cannes botrány nélkül és a filmművészet igazi enfant terrible-jeinek, mint Lars von Trier, Gaspar Noé vagy Alain Guiraudie bérelt helye van a hivatalos programban, amíg megbízhatóan szállítják a Riviérára a polgárpukkasztást. Az utóbbi évben felzárkózott a balhés srácok klubjába a nyolcvanas éveit taposó Paul Verhoeven is, bár 29 éve az Elemi ösztön is itt Cannes-ban kezdte diadalútját. 2021-ben persze már nem elég a sokkoláshoz annyi, hogy Sharon Stone puncija töltse be a Lumière terem óriásvásznát, de a hollandiai születésű mester örömmel fogadta a kihívást, hogy emelje a tétet.

 Paul Verhoeven és színésznői Cannes-ban 1992-ben és 2021-ben

Az öt éve bemutatott Elle (Áldozat?) is durván provokált, de tiltakozás helyett inkább díjesőt hozott a Hollywoodból Franciaországba települt rendezőnek, aki mintha megfogadta volna, hogy még egyszer az életben kiveri a biztosítékot akinél, csak lehet. 30-40 évvel ezelőtt lehet, hogy a Benedettát is olyan tömegtüntetések fogadták volna Cannes-ban, mint például a Krisztus utolsó megkísértését, de most inkább csak annyi vitát váltott ki, hogy mennyire kell ezt az egészet komolyan vennünk.

Elvileg ugyanis igaz történeten alapul és valóban élt egy Benedetta nevű nővér a középkorban, akinek a leszbikus kapcsolatáról születtek feljegyzések. Az viszont biztos, hogy nem szőkített haja, enyhén botoxozott arca és szép barnára szoláriumozott teste volt, mint Franciaország jelenleg talán legtöbbet foglalkoztatott színésznőjének, Virginie Efirának (Elle, Szex és pszichoanalízis, Adieu les cons). A szándékos anakronizmus és a záporozó faviccek már az első fél órában könnyen elidegeníthetik a gyanútlan nézőt, mint annak idején a Showgirls esetében is.

Csakhogy Verhoeven pontosan tudja, mit csinál. Nem a filmjét, vagy a színészeit akarja nevetségessé tenni, hanem a témáját. Az egyház szerinte ennyit érdemel, nem többet, mert mindenkit csak a hatalomvágy vagy a pénz vezérel. A karót nyelt főnővér (Charlotte Rampling) úgy alkudozik az új apácák hozományáról, mint egy lókupec, a pápai követ (Lambert Wilson) a csecseiből anyatejet spriccelő, terhes örömlánnyal él együtt, a kegyelemből odavett fiatal apáca (Daphne Patakia) esze pedig máson sem jár, mint Benedetta szexuális kényeztetésén. Utóbbi alapos bemutatásával nem szűkmarkúskodik Verhoeven, az egyik látványos szexjelenetnél még az Elemi ösztön klasszikussá vált filmzenéjére emlékeztető dallamok is felcsendülnek.

Részben tehát karrier-összegzésnek is érződik a Benedetta, de leszbikus szexjelenetek ide, blaszfémia oda, a lényeg, hogy az egyházat nem kell sajnálni, amiért Paul Verhoeven profán és trashbe hajló képekkel leplezi le a képmutatását. Felháborodni persze lehet, de sokkal inkább megéri piszkosul jól szórakozni.

szerző: Onozó Róbert 

A Benedettát a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában láttuk, magyarországi bemutatóról egyelőre nincs hír.