Klippremier! Boggie: Füst

2021.07.02. 12:00, Recorder.hu

boggie_fust_650.jpg

Új klippel jelentkezik Boggie (akinek első, nagy nemzetközi áttörést és több tízmilliós megtekintést hozó videóját is mi mutattuk be 2013-ban). A Füst című, idén márciusban megjelent szám klipjét Buda egyik tájvédelmi területén forgatta a dalszerző-énekesnő Szilágyi Fanni rendezővel egy esős, szeles nyári napon. Premier a Recorderen.   

Boggie dala ezúttal is izgalmas témát boncolgat, méghozzá a kísértését. A dalszöveget közösen írták Kemény Zsófival, az íróként, költőként és slammerként is ismert szerzővel.

"Olvasni kell tudni a sorok között, és több hallgatásra áll csak össze a szöveg egy kerek egésszé" – mondja Boggie a dal üzenetéről. "A kísértések tulajdonképpen áramlások, melyek minden párkapcsolatban felüthetik a fejüket. Meg kell tanulni őket a helyén kezelni. Szerintem egy hosszú párkapcsolat legfontosabb titka a kommunikáció. Csak és kizárólag akkor lehet továbblépni, feldolgozni helyzeteket, hogyha beszélünk róluk. Amint titkaid vannak, már elkezdesz kevesebbet kommunikálni, már nem mersz a másik szemébe nézni, és akkor szép lassan elsodródtok egymás mellett és a kísértésből nem füst lesz, amit szépen elfújsz, hanem több".

Szilágyi Fanni, aki Boggie Végtelen című dalának 2019-es klipjét is jegyzi, a fiatal női rendezők táborát erősíti. Veszélyes lehet a fagyi című nagyjátékfilmjét tavaly és idén forgatta. Kifinomult, művészi koncepciója, az erdei közeg és a folyamatos lebegés határozza meg a klip hangulatát, melynek kulcsfigurája, a természetben suhanó erdei tündér allegóriája a szálló-illanó füstnek, a füst pedig allegóriája a kísértésnek, amit vagy el tudsz fújni, mint a gyertyán a lángot, vagy pedig megéget.

A dal francia sanzonok, egy kis rap és egy kis r&b által inspirált zenéjét Boggie szerezte ("... de ember legyen a talpán, aki ezeket kihallja!") és Toldi Miklós producer hangszerelte, akivel korábban még nem dolgoztak együtt és akivel a karantén hozta össze Boggie-t. 

Boggie idei nyara a zenés-irodalmi estekről szól: július 3-án megy Pécsre Grecsó Krisztiánnal, majd fellép Alsóörsön Kemény Zsófival, augusztus 5-én pedig az Ördögkatlanon szerepel Szabó T. Annával.

Grecsó Krisztiánnal készítenek egy duettet is a következő, tervek szerint jövőre megjelenő, formabontó szerkezetű Boggie-lemezre, amelynek A-oldalán lesznek a kompakt, háromperces dalok, a B-oldalra pedig kísérletezőbb felvételek kerülnek majd.

Íme Boggie és a Füst vadonatúj klipje.

Boggie a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/07/02/klippremier_boggie_fust
Klippremier! Boggie: Füst
süti beállítások módosítása