A Zajnalt eufemizmus lenne csupán a világzene jelzővel leírni. A négytagú zenekar hol funkos, hol progrockos, hol afrobeates elemeket csempész népi hangszerekre épülő dalaiba. A zenekarból Kovács Gábor válaszolt a kérdésekre.
Duóként indult a Zajnal története, mikor és miért döntöttetek úgy, hogy négyes felállásban folytatjátok?
Hallottuk a dobot meg a basszust is mindketten, amikor elkezdtünk kidolgozni egy-egy ötletet, de talán egy évbe is tellett, mire elkezdtünk nyitni a zenekari felállás felé. Hiányérzetünk volt. Egy ideig megtöltötte a nappalikat és a kávézókat a furulya-citera kombó is, de mi többet szerettünk volna.
Ti milyen környezetben léptetek fel először, milyen közegből érkeztek az első reakciók?
Nekünk nagy szerencsénk volt a baráti körünkkel: első fellépéseink a Velkey Robi barátunk által szervezett lakáskoncertekhez kötődnek. Nyilván ez nagyon intim közeg volt, sok mindennel tudtunk kísérletezni, és mindenki megbocsátotta, hogy citerával-furulyával próbálunk hol progrockot, hol funkot játszani. Egy idő után aztán megjelentünk régi zenekarom, a Tindia táncházainak szüneteiben a Gólyában, csináltunk koncerteket az Art G nevű helyen a Török utcában, illetve a Római téri Synthesisben is. Az Art G közben megszűnt, de a másik két hely később abszolút bázis maradt a teljes zenekari felállás számára is.
Sok műfajból táplálkozik a zenétek, ez az eltérő zenei hátteretek miatt van, vagy csak egyszerűen ennyi mindent szerettek?
Egyénileg is nagyon különböző dolgokat hallgatunk, de ha négyünk ízlése között kell közös metszetet találni, az nehezen megy. Néha nevetünk azon, amikor zenét írunk, hogy mekkora ez a diszkó bassline, vagy mennyire király már ez az afrobeat cajon-groove, de ilyen szinten egyáltalán nem tudatosan működünk.
A cikk a Petőfi Irodalmi Ügynökség támogatásával készült.
