Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című sorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal a tehetséges fiatal filmkészítő, Richolm Orsolya válaszol, aki ha csipkedi magát, az első magyar nő lesz, aki egyedül rendez meg egy egész estés animációs filmet
Richolm Orsolya egyszemélyes animációs stúdióként hozta létre önéletrajzi ihletésű filmtrilógiáját (Akartam csinálni egy filmet a fájdalomról, Mindenki szerint R kicsit fura, R nem akart huszonöt éves lenni), amiben ugyanazt a rotoszkópos technikát használta, mint Richard Linklater a Kamera által homályosan és Az élet nyomában című munkáiban. Ebben a stílusban készül majd Orsi első nagyjátékfilmje, a szintén saját élményeken alapuló Tanár úr is, amelynek főhőse egy 16 éves lány lesz, aki beleszeret a gimnázium mogorva rendszergazdájába. Orsi amúgy forgatókönyvíróként végzett az SZFE-n, társíróként jegyzi az egyik legszebb című magyar filmet, a Csodapuncit, illetve a remekműgyanús Élesztőt is. Rajzolt képregényt (Édes szorongásaim), volt kiállítása grafikai munkáiból, tinikorában pedig hosszú éveken át szopránszaxofonon játszott.
Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?
Kicsit szentimentális embernek tartom magam, mert könnyen le lehet venni a lábamról egy erős „kiköszönő” dallal, ami a film végén felerősíti az addig felépített történetet. Az csak hab a tortán, ha a szám közben hirtelen megjelenik a stáblista is.
Egyértelműen az Elveszett jelentés (Lost in Translation) zárójelenete ugrik be, mikor Scarlett Johansson és Bill Murray elköszönnek egymástól, és a férfi taxija elindul a reptérre. Ez az a kulcsfontosságú momentum, amire az egész film alatt vártunk, egy katartikus kis gesztus a két szereplő között. A The Jesus and Mary Chain Just Like Honey-ja fantasztikusan megragadja ezt az állapotot, és nem ereszt belőle, miközben Murray autója elhajt a neonfényben villódzó japán épületek között.
Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?
Két jó dolog van abban, ha az ember elmúlt 25: az egyik, hogy nem érdekli, mások mit gondolnak a zenei ízléséről, a másik most nem jut eszembe. A Bonjrtől az It’s Ok, You're Ok egy szöveg nélküli, ambientes szerzemény, ami minden alkalommal eszembe juttat egy zsigeri emléket, amit nem tudok pontosan elhelyezni, inkább csak egy benyomás, de nagyon hálás vagyok érte, hogy létezik.
Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?
Ezt a számot mindenképp 35 mm-es filmre felvett jelenetben tudnám elképzelni, az enyhén szemcsés, kifejezetten az ilyen technika színadottságával tudna jól működni együtt. Mivel az It’s Ok, You're Ok hangulata számomra egy húszas évei elején járó fiatalt juttat az eszembe, valószínűleg egy keserédes coming-of-age film „felfedező” jelenetében hallanám szívesen, mikor a főszereplő kint tölti az éjszakát a barátaival a hegyekben, és miközben megy le a nap, a kékes-vöröses fényben sétára indul egyedül, majd mikor felér a hegytetőre, sokáig időzik a végtelen táj előtt.
A vízióm a Szólíts a neveden fenti jelenetéhez áll a legközelebb, amiben Elio türelmetlenül várja Olivert az izzasztó nyáresti olasz hőségben, és tökéletes aláfestés ehhez a kínzó szerelmi állapothoz Sufjan Stevens Futile Devices dala. Mint mondtam, szentimentális vagyok, na.
kérdések: Varga Ferenc
