Itt a Hangfoglaló Program – Kertekalatt: Előnyükre válhat még, hogy sokféle irányba nyitottak

2021.05.28. 15:00, trecorder

kertekalatt_press_foto.jpg
Egyelőre a korlátozások miatt „csak” tehetségkutatókon mutathatta meg magát a Kertekalatt zenekar – az energiáikat így inkább a klipkészítésre és a saját dalok rögzítésére használták fel. A zenekar énekes-basszusgitárosa, Bíró Gergely és billentyűse, Pless Gergő válaszolt a kérdésekre.

2020 májusában jelent meg először dalotok, milyen előzmények vezettek a zenekar alapításhoz?

B.G.: Én voltam a gócpont, ahol összeértek a szálak, de mindenki ismert már valakit innen-onnan: gimiből, egyetemről. Előfordult, hogy zenéltünk együtt más bandában, például egy fúvószenekarban is. Együtt ilyen formában viszont még sosem játszottunk , és mivel kellően gördülékenyen teltek a próbák, az elképzelt csapásirány is egyezett. Peti (Borics Péter) hozott dalötleteket, amiken lehetett dolgozni, és így született meg később az első négy saját dalunk.

Mennyire nehezítette meg a dolgotokat, hogy a korlátozások miatt nem tudtátok élőben tesztelni a dalokat?

P.G.: Szerencsére azért akadt némi lehetőség: néhány zenekari tehetségkutatón felléphettünk. Itt első koncertekhez képest elég jó körülmények fogadtak minket, hasznos tapasztalatokat szereztünk. Első két dalunkat, a Májust és a Világ tetejént már a versenyek előtt felvettük és közzé is tettük, a Panorámát és a Sárga Fecskét pedig a próbák során tökéletesítettük, csiszolgattuk. Ennek a négy számnak az elképzelt hangzásvilága és szerkezete már korábban megszületett bennünk.

Milyen hatások jellemzők a zenétekre, mennyire nehéz egy dalban közös nevezőre hozni a zenei ízléseteket?

B.G.: Van köztünk metálos, popos, folkos, rockos arc is, de nem csak egy stílust szeret egyikünk sem. Ha nem így lenne, és nem lennénk nyitottak, akkor nem játszanánk együtt, így ami a zenekarban megjelenik, az maga a közös nevező. Az eddigi daloknál sokat inspirálódtunk más, inkább külföldi zenekarok dalaiból, például a Coldplay, a Mumford & Sons, a U2, a Kings of Leon számaiból. Mivel nagyjából ki volt jelölve az irány, hogy milyen legyen ez az induló anyag, így nem voltak nagy ellentétek. A jövő szempontjából pedig valószínűleg előnyös is, hogy sokfelé tekintünk, így akár többféle karakter is megjelenhet, ha úgy szeretnénk.

A Kertekalatt élőben:

Kertekalatt a Facebookon.

cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.

https://recorder.blog.hu/2021/05/28/itt_a_hangfoglalo_program_elonyukre_valhat_meg_hogy_sokfele_iranyba_nyitottak
Itt a Hangfoglaló Program – Kertekalatt: Előnyükre válhat még, hogy sokféle irányba nyitottak
süti beállítások módosítása