Magyarradar - Crescendo

2021.05.18. 16:00, Recorder.hu

crescendo_650.jpeg

Karsai Dániel már négy éve – azóta, hogy 13 éves korában rákattant a Daft Punkra – szerkesztett zenéket egyedül, otthon, számítógépen, míg be nem ütött a koronavírus-járvány, amikor is tavaly tavasszal létrehozta a korábbi hálószobaprojektjénél ambiciózusabb Crescendo alteregót és több kollaboránssal együtt elkezdett hangulatos neosoulos-funkos számokat készíteni. A legfrissebb, 2021. márciusi dalával (Elfáradtam) már több mint 25 ezer megtekintést szerző, még mindig csak 18 éves zenész-producer most a Recorder Magyarradarján is bemutatja az ígéretes projektet.      

Mikor indult: 2020. április 20-án indult.

Hol indult: Agárdon, a Velencei-tó partján, a hálószobámban.

Tagok, hangszerek: Én, Karsai Dániel írom a számokat, azoknak a szövegeit, én hangszerelem őket, én játszom fel őket, és én is keverem őket, a végeredményért tehát nagy részben én felelek. Nyerges Liza andalúz groove-os gitárjátékaival, illetve segédproducerként működik közre, Kovács Aliz az énekes, Kovács Ákos a szólógitáros, Bazsó Gergő basszusgitározik. Emellett még sok emberrel dolgozom együtt, akik adott részeket játszanak fel, kollaboránsok.

Stílus: Neosoul-, funk-, R&B-, hiphop- és alternatív vonalon mozgunk főleg, de más stílusoktól sem zárkózunk el. Sőt.

Hatások: Rengeteg helyről szerzem az inspirációmat, mint például Daft Punk, J Dilla, Bill Evans, Tame Impala, KINFOLK, James Brown, Phoenix, Parcels, Flume.

Kiadó: Egyelőre független.

Történet: 2016 tavaszán egy YouTube-videó részletében elhangzott a Daft Punktól az Around the world. Addig a pillanatig, ameddig nem ismertem őket, engem teljesen hidegen hagyott a zenealkotás. Onnantól kezdve érdekel igazán a zene. Amikor először meghallgattam a Robot Rock című számukat, akkora hatással volt rám, hogy 12 órán keresztül hallgattam megállás nélkül. Eközben a bátyám letöltötte szerény asztali számítógépünkre az első zeneszerkesztő programot (FL Studio 9). Egy sulis nap után leültem a gép elé, megnyitottam, majd végleg magával ragadott és megtaláltam a szenvedélyem. Továbbtanulás előtt álltam, mikor szembesültem vele, hogy lehetséges zenét tanulni középiskolában is. Előképzettségem nem volt, ennek ellenére is felvételt nyertem a suliba. A tanszakon nem volt dobos, ezért amikor megkérdezték, hogy ki szeretne dobolni, én jelentkeztem elsőnek. Ott megkaptam a zeneelméleti alaptudásomat, a zenekari tapasztalatot, a muzikális hallást és további inspirációkat. Ez idő alatt számtalan ötletet valósítottam meg. Mikor kialakult a vírushelyzet, az otthonlét alatt teljesen spontán kitaláltam a Crescendo alteregót, és az otthoni stúdiómban megírtam az első mixtapemet, ami a Cry for what? címet kapta. Ennek sikere további projektek elkezdésére ösztönzött.

MegjelenésekCry for what? mixtape (2020), Már kora délelőtt (2020), Elfáradtam (2021).

Küldetés: A küldetés? Szeretettel, élvezettel zenélni kulturált közönségnek. Ja, és magyar nagyszínpadokra kivinni egyébként külföldön már sikeres stílusokat, amelyre itthon még nincs nagyon platform.

Jövőkép: Szeretnék hihetetlen sokat tanulni, sokkal jobb számokat írni. Amire elvégeztem az egyetemet, szeretném, ha már ismerősen csengjen a nevem ;)

Mellékprojektek: Volt egy anno, Dj Numb néven lofi house-okat csináltam.

Szexepil: Étvágygerjesztő groove.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Amikor a Jazzy Rádióban játszották a számaimat, illetve sok számomra példaképként tekintett ember elismerése, biztatása. Volt pár interjú is velem. De ez még majd kiforr.

Crescendo a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/05/18/magyarradar_crescendo
Magyarradar - Crescendo
süti beállítások módosítása