Érzékeny és vérszomjas - a legfontosabb új megjelenések

Szeretik-e vajon a kritikusok Nick Cave és Warren Ellis karanténlemezét? Na jó, a válasz nem lesz nagyon meglepő; de az is kiderül, hogy milyen szerintük az új Maximo Park, a klasszikus felállással visszatérő Melvins, a detroiti sztorikat mesélő Alice Cooper, az ismét Steve Albinivel dolgozó Cloud Nothings. Plusz neoklasszikus zene és Sinatra-feldolgozások a country nagy öregjétől. Összeállítás a Metacritic alapján.

Nem meglepő módon az elmúlt napok legfontosabb lemeze Nick Cave és Warren Ellis nagy hirtelen megjelent duóalbuma volt. A Carnage (metascore: 93 - meghallgatható a címre kattintva) egyöntetű kritikai elismerésre talált; a cikkek jellemzően azt a kettősséget járják körül, amit maga Cave úgy jellemzett, hogy "brutális, de gyönyörű" - például: "szépséges és zsigeri, érzékeny és vérszomjas"; "a rossz előérzet és a katarzis", illetve "az introspekció és a tüzes düh közötti optimális egyensúly" jellemző rá stb. A karantén alatt született lemez ennek az időszaknak a legjobbja, de legalábbis egyik legjobbja - ez a közmegyezés.

A Maximo Park Nature Always Wins (78) című albuma az első, amit trióra fogyva készítettek, plusz a frontember Paul Smith apa lett. A kritikusok értékelése szerint a zenekar erősségeit megtartó, ambiciózus, sok jó dalt tartalmazó album lett az eredmény.

A Melvins most éppen 1983-as felállásához tért vissza, de a hülyülés (pl. a nyitó I Fuck Around) és a sludge riffelés megmaradt. A Working With God (79) az elmúlt jópár évben a legjobb kritikákat begyűjtő Melvins-album.

Alice Cooper Detroit Stories (71) címmel adott ki lemezt, amin új számok mellett detroiti klasszikusok (pl. MC5, Bob Seger) feldolgozásai hallhatók. A kritika megosztott: egyesek szerint hosszú-hosszú idő óta ez a legjobb, legszórakoztatóbb albuma, mások szerint sem a koncepciót nem sikerült rendesen végigvinni, sem elég sok jó számot írni.

Neoklasszikus/ambient lemez ritkán kerül a mainstream lapok kritikusainak radarjára, de az A Winged Victory For The Sullen duó Invisible Cities (81) című albumáról elég sokan és jókat írtak. Az Italo Calvino Láthatatlan városok című könyvéből készült multimédiás darab zenéje önmagában is megállja a helyét - ez az ítélet.

A Cloud Nothings Steve Albinivel vette fel legújabb lemezét, mint az eddigi legjobbnak tartott Attack On Memory 2012-es albumát is. Azonban a The Shadow I Remember (74) az egyik legrosszabb kritikákat kapta a zenekar pályafutása során. Vagy legalábbis megosztottak az értékelések: van, aki szerint most rockolnak igazán, mások pont most unták meg a Cloud Nothings-hangzást.

Willie Nelson Frank Sinatra-klasszikusokat dolgozott fel, immár másodszor; a That's Life (79) nem akarja radikálisan átértelmezni a klasszikus dalokat, de ez a kritikusok szerint nem is baj.