Magyarradar - Дeva

2021.02.03. 15:29, RRRecorder

deva_new_press.jpg

Ritkán tör egy új előadó olyan gyorsan olyan magasra, mint az egyedi hangú folktronicát játszó Дeva, vagyis Deva, vagyis Takács Dorina, aki 2020 tavaszán mutatta be az első számát itt a Recorderen, őszre pedig már bekerült a szakma által leginkább exportképesnek tartott előadók listájára, majd a Hangfoglaló támogatottjai közé. Persze úgy könnyű, hogy már kisgyerekként is az előadói pályára készült - sőt, hamarabb. Több premier után itt a Magyarradar-bemutatkozás.

Mikor alakult: 2019 végén, érettségi után úgy éreztem, hogy itt az idő a belső hangomra hallgatnom. Elkezdtem olyan dolgokkal foglalkozni, amiktől igazán szabadnak éreztem magam. A spórolt pénzemből összeraktam egy ministúdiót a szobámban, és hobbiból dalokat írtam. Egyik nap a Fran Palermo frontemberétől, Henri Gonzótól kaptam üzenetet. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem az évindító koncertjükön előzenekarként fellépni. Ezt egy jelnek éreztem. (Ebben az időben még egy számom sem jelent meg, kizárólag a social médiára töltöttem fel néhány videót, ahol énekelgettem.) Két hónap alatt össze is raktam első számaimat. Ezután Zságer Balázs, akinek már a korábbiakban segédkeztem a zenekara körül, jelezte, hogy szívesen kiadná őket. Itt indultam el azon az úton, amin jelenleg úgy érzem, a legtöbbet adhatok és tanulhatok.

Hol alakult: Pest megye.

Tagok, hangszerek: Takács Dorina: ének, szintetizátor, elektronika

Stílus: Folktronica

Hatások: Magyar népzene, kórusművek; a zenészek közül: Alt-J, Nils Frahm, Bon Iver.

Kiadó: Move Gently Records


Történet
: Már születés előtt sok zenét hallgattatott velem Anyukám, amikor a pocakjában voltam. Gyermekkoromban folyamatosan a kamera előtt szerepeltem: énekeltem, táncoltam, ugráltam jobbra-balra, majd az általános iskolában kezdett elmélyülni a kapcsolatom a zenével. Kóruspróbák, musicalelőadások, néptánc- szolfézs- és zongoraórák, majd később színházi előadások határozták meg napjaimat. Később, a középsuli alatt bandát alapítottunk ROOM11 néven, ahol sokat fejlődtem és tanultam a többiektől.

Megjelenések: 777, Hyacynth, Unglitched - a következő február végén, március elején várható.

Küldetés: Az információval túlterhelt fogyasztói társadalomban az ingerküszöb kitolódik, és a folytonos rohanás jellemzi a mindennapjainkat. Kevesebb figyelem és idő jut a külső és belső világ megfigyelésére. Feladatomnak érzem, hogy dalaimmal harmóniát teremtsek, elgondolkoztassak és hidat képezzek a modern zene és a tradicionális magyar népzene között, továbbörökítve ezzel az évszázados tradíciókat.

Jövőkép: Együtt énekelni, táncolni, emberekkel ismerkedni, majd később békésen élni egy kis farmon valahol a várostól messze.

Mellékprojektek: -

Szexepil: Talán azt emelném ki, hogy a feminin és maszkulin energiáim (legtöbbször) egyensúlyban vannak.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Nagy megtisztelés, hogy a Liveurope keretein belül felléphettem Ljubljanában, és 2020-ben én képviselhettem Magyarországot a digitális turnéjukon. A közönségtől pedig: “Hihetetlen energiákat éreztem.”- Béla Bár 2020.

Legközelebbi koncert: Csak stream-fellépéseim voltak mostanában, de már nagyon várom az igazi koncerteket..

Дeva a Facebookon

Ezek Дeva eddig megjelent zenéi:

 

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

Címkék: deva magyarradar
https://recorder.blog.hu/2021/02/03/magyarradar_eva
Magyarradar - Дeva
süti beállítások módosítása