"Olyan, amilyennek 2020-at reméltük" - Cz. K. Sebő ajánlja Hó Márton új lemezét.

“Mégis, melyik évben vennéd elő a fiókodból az évek óta porosodó szuperhősfigurádat, ha nem 2020-ban?” Valószínűleg ez járhatott a manapság inkább a Gustave Tiger basszusgitárosaként aktív Hó Márton fejében is, mert a 2017-es Befejezetlen lemez óta először jelentkezett egy szólóalbummal. A magyar hálószobapop/énekes-dalszerző színtér egyik legfontosabb alakjának friss dalairól pedig az idén szintén egy kiváló lemezt (Atoms) készítő, most szombati Akváriumos koncertjére készülő, új címlapunkon szereplő Platon Karataev egyik frontembere, a szólóban is aktív Cz. K. Sebő mondott véleményt. Zenész kritizál zenészt Profül rovatunkban: az írás a Recorder magazin 81. lapszámában is olvasható.

Számomra Hó Marci és Kristóf Norbi voltak az első singer-songwriter-élmények itthon. Ők helyezték hazai kontextusba a töröküléses, szomorkás szólózást, az otthon felvett, Bandcampre kiszórt kincseikkel és zárkózott közvetlenségükkel. Valami ilyesmiről beszélgettem Sallai Lacival néhány hónapja, amikor felcsillanó szemmel mondta, hogy Marci új szólólemezen dolgozik, amit állítólag még idén ki is fog adni. Mégis, melyik évben vennéd elő a fiókodból az évek óta porosodó szuperhősfigurádat, ha nem 2020-ban?

Az első szám első öt másodperce után volt egy visszafogott, focis gólörömöm az utcán sétálva. Nagyon úgy tűnt ugyanis, hogy ez a lemez nem lesz ’befejezetlen’ (mint az előző), legalábbis hangzásilag biztos, hogy nem. Iszonyú izgalmas és szép ugyanis, ami a hangszeres megoldások terén, illetve Tövisházi Ambrus produceri munkája által történik ebben a zenei csapongásban tobzódó félórában. Minden dalnál felkaptam valamire a fejemet, ami gyönyörűen szól, és ez egyfajta elégtétel volt számomra a 2017-ben kiadott Befejezetlen lemez már bántóan lo-fi hangzásáért. (Talán a dalszerzőnek is, ha azt vesszük alapul, hogy a Bandcamp-oldaláról eltűnt az az album.)

A SZÁMOK EREJE NEM A ZENÉBEN, HANEM AZ ELŐADÓBAN REJLIK - DZSÚDLÓ AJÁNLJA BAD BUNNY ÚJ LEMEZÉT.

A Csak élni felejtettünk el című dalban Marci feltesz pár kérdést. Egyre válasz is érkezik: „Hol vagy tudatosság? – Nem tudom, mondja a bizonytalanság.” Nálam ez a kulcsgondolata a lemeznek. Olyan érzés, mintha ezek a dalok csak úgy kifolynának egy megdöbbentő időszak által centrifugált mosógép elvezető csövéből, amiben az elmúlt három évben Marcit mosták. Jön itt minden, punktól kezdve űrszintiken át egy éjjeli hazasétálás mormoló dúdolásáig. Ez a komplexitás megterhelő is lehetne, de mégsem az. Valahol pont ez a gyönyörű a szólóprojektekben, hogy teljes a szabadság, semmi nem köt semmihez. Ha hiteles tud maradni, akkor az előadó személyes stílusa, lelke mindig tökéletesen érthetővé és összefüggővé kovácsol egy akár ennyire szerteágazó anyagot is. Ez olyannyira így van ennél az albumnál, hogy ha csak a háttérben hallod, talán észre sem veszed, hogy milyen műfaji ugrások vannak, csak egy ismerős énekhang percepciója nyugtat.

Azt érzem, hogy ez a lemez nagyon sok dolgot meg akar mutatni, fürdőszobákon és hálószobákon túl, és messzire el is tud vinni. A szövegek ugyanakkor furcsa, inkább negatív hatással vannak rám: időzavar és bolyongás. Általában nem értem miről van szó, vagy miért van éppen arról szó. Mégis valahogy megint azon kapom magam, hogy éneklem otthon ezeket a dalokat, akkor is, ha nem értem miért van megszemélyesítve az agglomeráció, vagy éppen mi a szar történhetett 1999 végén?

A lemez utolsó dalához érve elégedetten felsóhajtottam, hogy itt egy nyugvópont, milyen jó így letenni ezt az anyagot. A szám végén ránéztem a telefonomra és keserű mosollyal realizáltam, hogy ez bizony 2000 tele (című dal) volt. A jelentől ez a lemez nem akart megmenteni, el akarta gyászolni. Azt hiszem, meg is tette.

A Tegnap majdnem eltalált egy meteor olyan, amilyennek 2020-at reméltük: mozgalmas, új, izgalmas, mégis minden pont olyan, mint régen.

Hó Márton: Tegnap majdnem eltalált egy meteor (Szerzői kiadás, 2020).