A vírushelyzet alapjaiban változtatta meg a nemzetközi, könnyűzenei konferenciák és showcase-ek természetét. A Hungarian Oncoming Tunes (HOTS) exportiroda azonban továbbra is igyekszik segíteni az események kiválasztott fellépőit, és ezáltal a magyar jelenlétet.
Az elmúlt hónapokban több szakmai konferencia is hibrid megoldásra tért át, azaz a szakmai jegyet váltók nem a helyszínen, hanem védett linkeken keresztül nézhetnek exkluzív streameket. A Waves Viennán tavaly Magyarország fókuszország lehetett, idén pedig Moszkvában tervezték ugyanezt, köszönhetően az ottani Balassi Intézetnek is. A Waves Viennára idén az új lemezzel készülő Apeyt, a nemzetközi rádiókampányt bonyolító Devát és a németajkú piacon már többször bizonyító Deep Glaze-t választották ki a szervezők, a Moscow Music Weekre pedig a The Qualitons, a Platon Karataev és a Törzs kapott meghívást. A HOTS mind a hat produkcióval exkluzív koncertfelvételeket rögzített, hogy a nemzetközi, szakmai közönség majd véleményt alkothasson a magyar könnyűzene sokszínűségéről.
Októberben második alkalommal rendezi a HOTS az Artisjusszal és DEX-szel közös dalszerző-producer workshopot. A HOTS SongLabre nemzetközileg elismert, Grammy-díjas producerek választottak magyar szerzőket, hogy közösen fejezhessenek be egy-egy új dalt a SuperSize stúdióban. A felkért producerek: Steve Dub (Moby, The Chemical Brothers), Jake Gordon (Skepta, Ocean Wisdom), Clint Murphy (Enter Shikari, Busted) valamint tavalyról visszatér Mo Hausler (Marina & the Diamonds, Lily Allen) is. Kiválasztásuknál cél volt, hogy más-más műfajhoz nyúlhassanak hozzá, így az elektronikus zene, a hiphop és az urban, a rock/metal és a popzene is térhez jut a programban. A nyolc helyre ismét többszörös volt a túljelentkezés, a producerek választásai hamarosan felkerülnek a Hangfoglaló Program honlapjára.
/Saya Noé
Jelenleg is tart a HOTS németországi kampánya, aminek köszönhetően tucatnyi magyar zenekar dala kerül német közszolgálati, közösségi és kereskedelmi rádiókhoz. Így olyan adók sugároznak rotációban magyar dalokat, mint a BR2, a hamburgi 917xfm, a Deutschlandfunk Kultur, az NDR vagy épp a WDR, aminek köszönhetően többek között Saya Noé, a Jazzbois, a Mongooz and the Magnet, a Platon Karataev és az Ivan & the Parazol dalai szólhatnak Németországban. Augusztus első hetében az MDR Sputnik, Németország egyik legnagyobb rádiója tematikus magyar könnyűzenei hetet tartott, aminek keretében telefonos interjúkat is készítettek az előadókkal és szerzőkkel.
A nyitóképen a Platon Karataev,
A cikksorozat a Hangfoglaló Program együttműködésével készül.