Megtartották a német karanténkoncert-szimulációt

2020.08.24. 08:51, Gaines

covid_concert.jpg

Egy hónapja írtunk róla, hogy német tudósok kísérletet szerveznek, melyben önkéntesek részvételével, fertőzéstől védett körülmények között tesztelik, hogyan terjedhet a koronavírus zárt koncerttérben egy tömegrendezvényen. A koncertszimulációt szombaton sikeresen megtartották Lipcsében - írja a BBC.

A hallei egyetemi klinika RESTART-19 elnevezésű kutatásának vezetője, Stefan Moritz elmondása szerint végül csak 1500-an jelentkeztek a kutatásra a tervezett négyezer fő helyett, de így is kellő mennyiségű és minőségű adatot gyűjtöttek össze a tömegrendezvények résztvevőinek viselkedését valósághű körülmények között vizsgáló kísérleten. A 18 és 50 év közötti résztvevőkkel - akiken a kísérlet kezdete előtt COVID-tesztet végeztek, és csak negatív eredménnyel mehettek be a Quarterback Immobilien Arenába - három forgatókönyvet próbáltak végig: az első alkalommal a járvány előtti biztonsági előírásokkal bonyolították le a koncertet, másodszor, az optimalizált verzióban csak nyolc bejáraton engedték be a közönséget, és az ülőhelyek közül minden másodikat ki kellett hagyni; harmadszor pedig csak kétezer látogató léphetett be a 12 ezres kapacitású koncerthelyszínre, akiknek tartaniuk kellett a másfél méteres távolságot. A szimuláció alatt Tim Bendzko tartott koncertet zenekarával.

A szimuláció tíz órán keresztül tartott, a látogatók mozgásáról nyakba akasztott nyomkövetők gyűjtöttek adatot, és fluoreszkáló kézfertőtlenítőt is kaptak, hogy a koncert után megvizsgálhassák, milyen felületeket érintettek meg. A minikoncerten Bendzko eleinte attól tartott, hogy steril lesz a hangulat a maszkok miatt, végül "meglepően jól" sikerült, és reményét fejezte ki, hogy a kísérlet hozzájárul majd ahhoz, hogy hamarosan rendes közönség előtt igazi koncerteket lehessen tartani. Az eredményeket várhatóan október elején fogják közölni a kutatás vezetői.

A világ különböző pontjain élesben is kísérletet tettek a szociális távolságtartásra irányuló előírásokat alkalmazó koncertek szervezésére. A newcastle-i Virgin Money Unity Arenát például kifejezetten erre a célra hozták létre, a 2500 fő befogadására alkalmas szabadtéri helyszínen augusztus 11-én Sam Fender tartott koncertet az elkerített, egymástól biztonságos távolságra elhelyezett mini-platformokon elhelyezkedő közönségnek, akik előre rendelt ételt és italt fogyaszthattak. Augusztus 8-án pedig a tajpeji Arénában szervezték meg az első, tízezer fős rendezvényt a járvány kitörése óta, Eric Chou koncertjén csak maszkkal lehetett részt venni, a látogatók testhőmérsékletét beléptetéskor megmérték, és személyi igazolvánnyal vagy egy kormányzati honlapon regisztrálva egyéni QR-kódot is kaptak az esetleges kontaktuskutatás megkönnyítése érdekében. Másutt - többek között Magyarországon is - pedig autós koncertekkel helyettesítették a nagyobb létszámú tömegrendezvényeket.

néhány fotó a newcastle-i koncertről:

covid_newcastle_2.jpg

covid_newcastle.jpg

covid_newcastle_3.jpg

és a tajpeji buliról:

covid_taipei.jpg

covid_taipei2.jpg

covid_taipei3.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/08/24/megtartottak_a_nemet_karantenkoncert-szimulaciot
Megtartották a német karanténkoncert-szimulációt
süti beállítások módosítása