Csak egy újabb győzelmi kör. Future: High Off Life (lemezkritika)

Future-ről már a 2017-es HNDRXX kapcsán is azt írtuk, hogy a sokadik győzelmi körét futja, és a sikerszériája azóta sem szakadt meg. Ezt viszont a legújabb lemezének minősége bánja.

Előadó: Future

Cím: High Off Life

Kiadó: Epic Records

Megjelenés: 2020. május 15.

Stílus: trap, hiphop

Kulcsdal: Accepting My Flaws

Future nagyon régóta futja már a győzelmi köreit. 2015-ben, és az utána következő időszakban több albummal is beírta a nevét a trap legjobbjai közé, és bár azóta szemmel láthatóan nem sikerült megismételnie például a DS2 vagy a saját magáról elnevezett albumai sikerét, a kultusza mintha nem csökkenne. Persze ehhez kellett, hogy folyamatosan jó zenéket toljon, vagy legalábbis ne nyúljon mellé látványosan, és ő szállítja is a tutit a rajongók örömére, úgy album, mint EP formátumban.

Egy ideje viszont talán jogos kritikaként merül fel a lassan 37 éves rapperrel szemben, hogy maradt-e még bármi izgalmas, netán váratlan húzás az életművében, vagy ő most már mindig az a drogoktól fűtött, széles érzelmi skálán mozgó, autotune-t kimaxoló figura marad, akinek egy ideje ismerhetjük. Számomra emiatt volt nagy tétje a High Off Life-nak, ami az első rendes Future-album az elmúlt három évben, ha eltekintek a HNDRXX-projektektől. Ráadásul, megmondom őszintén, nekem bejöttek a felvezető trekkek.

A Drake-kel közös Life Is Good abszolúte hozza azt, amit két ilyen nagyságtól elvárhatunk pihenőidőben, a Tycoon meg megint az a győzelmi körös, ott vagyok a csúcson és élvezem az életet hangulatú zene volt, amiért a rajongók szeretik. Viszont, hiába keresek ennél nagyobb eredményt, sajnos a High Off Life nem rendelkezik vele. Ettől ugyan még összességében hallgatható album marad, de az eléggé aggasztó, hogy 70 percben, 21 próbálkozással nem sikerült überelni ezeket. Mondhatnám persze, hogy erősen indít, mert a Trapped In The Sun jó, és a Solitairesben hosszú idő után először hallani Travis Scottot remek formában, de aztán úgy istenigazából nem történik semmi.

Egy kaptafára jönnek a számok egymás után, minden ugyanúgy szól, hamar rá lehet unni. A második felében aztán van némi javulás, például a Lil Uzi Vertes All Bad tök jó (mondjuk, ha nagyon meg akarom fejteni, akkor ez valójában egy Lil Uzi Vert-szám), és az Accepting My Flaws talán az a tetőpont, ami hosszú távon lehet, hogy a teaserek fölé nőhet majd. De ez a pár jó rész nem kompenzálja azt a tömény középszert, ami a High Off Life gerincét képezi. Arról nem beszélve, hogy a hangzás sokszor fájóan megúszós, már-már generikus.

6,5/10

Velkei Zoltán