A pápák mozgóképes korszakát éljük. Idén két pápát is Oscarra jelöltek, nemrég pedig az HBO-n hódolhattunk Jude Law Az ifjú pápájának. Most megjött ez utóbbi folytatása, John Malkovichcsal és Marilyn Mansonnal megspékelve, de a zakkantság már nem elég. Ez a kritika először a Recorder magazin 79. számában jelent meg.
A PeakTV-korszak érdekessége, hogy olyan rendezők is szabad kezet kapnak egy-egy tévésorozat megvalósításában, akik még a moziban is réteg- vagy művészfilmrendezőnek számítanak, és eszük ágában sincs stílusjegyeiket az egyszeri tévénéző igényeihez idomítani. Paolo Sorrentino pápás sorozatának második évadja ezért pont olyan kattant, zabolátlan és meglepő, mint a mozifilmjei. Más kérdés, hogy csúcsteljesítménye, A nagy szépség óta a moziban sem igazán találja magát, és Az új pápa ugyanúgy az angol nyelvű sztárok bűvöletében marad, mint az Ifjúság, és ugyanolyan hullámzó minőségű katyvasz, mint a Silvio és a többiek.
Az egyik pillanatban szexi apácák vonaglanak Sofi Tukker EDM-ritmusaira, majd Marilyn Manson tűnik fel a Vatikánban saját magaként. A humor és a kiszámíthatatlanság üdítően hat, de közben a történet fő szála lomha és folyamatosan felesleges kitérőket tesz. John Malkovich természetesen hozza a formáját a címszerepben, de a sorozat első fele mégis egy nagyon hosszúra nyújtott prológusnak tűnik ahhoz az elkerülhetetlen pillanathoz, amikor az első évad sztárja, a fiatal pápa (Jude Law) felébred a kómájából. A két katolikus szuperegó összecsapása mentheti meg a szériát az érdektelenségbe fulladástól, kérdés, hogy mennyien tartanak ki addig.
Az új pápa
hol látható: HBO
osztályzat: 6/10
szerző: Onozó Róbert
