Évről-évre egyre komolyabban veszi a magyar zeneipar is az európai zeneipar egyik legkomolyabb eseményét, a rendre januárban, a hollandiai Groningenben sorra kerülő Eurosonic Noorderslag showcase fesztivált. A ma kezdődő 2020-as ESNS-en már négy hazai produkció lesz jelen a HOTS jóvoltából. A Hangfoglaló Program bemutatja, hogy kik – nem akárkik.
A pénteken, 17-én színpadra lépő Harmed 13 év óta az első magyarországi jelölt a Music Moves Europe Talent Awardson – ez már önmagában olyan elismerés, ami kiemelt figyelmet hozhat a hazai könnyűzenei és főképp a metálszíntér számára.
A The Devil's Trade az első magyar fellépő, amelyik három koncertet is ad a hivatalos program részeként (15-16-17-én).
A fesztivál nyitónapján, ma este mutatkozik be a tavalyi év leglátványosabb nemzetközi sikereit arató The Qualitons, amely az amerikai KEXP által felvett, a világ minden pontjáról pozitív visszajelzéseket begyűjtő session-videóval keltette fel az Eurosonic szervezőinek érdeklődését.
A Nagy-Szín-Pad tavalyi különdíját elnyerő, azóta a belgrádi Indirekt fesztiválon is zenélő The Bluebay Foxes pedig már 2019 nyara óta készülődik a péntek esti koncertre.
Tizenkét dal a magyar fellépőktől, a HOTS válogatásában: