A BBC megszavazta az idei év sikervárományos tehetségét

2020.01.09. 14:05, Gaines

celeste2.jpg

Kihirdették a BBC Sound Of... 2020-as versenyének győzteseit, az idei évben egy 25 éves brit-jamaicai soulénekesnőről, Celeste-ről tartja úgy a szakmai zsűri, hogy hamarosan a lábai előtt fog heverni a világ.

A Sound Of-on minden évben az első öt helyezettet hirdetik ki, idén az a Celeste lett az aranyérmes, aki pár nappal a hosszúlista bejelentése előtt bezsebelte a Brit Awards Rising Star díját is, így már két különböző szigetországi grémium is nagy befutónak tartja. Az énekes-dalszerzőt hasonlították már Amy Winehouse-hoz és Adele-hez, de eddig két EP-jéből ítélve le se tagadhatná Nina Simone ihlető szerepét; számait Elton John is imádja. A Los Angelesben született, Brighton mellett nevelkedett Celeste Waites tinikorában kezdett zenélni, első számát 17 évesen szerezte tüdőrákban elhunyt jamaicai édesapja emlékére, első EP-jét 2017-ben adta ki. Nagylemeze még nincs, de már turnézott előzenekarként Janelle Monáe-vel és Michael Kiwanukával. "Nagyon, nagyon boldog vagyok" – reagált győzelmére. – "Ezek szerint nem volt láthatatlan az előző évben befektetett munkám. Alig várom, hogy kiderüljön, mi mindent tartogat még az év hátralévő része." A BBC műsorvezetője, Annie Mac szerint "személyes és mélyen megindító dalai univerzálisak, és könnyűszerrel csatlakozhat azon Sound Of győztesek hosszú névsorához, akik nemzetközi világsztárokká váltak." A bejelentéshez időzítve meg is jelentetett egy új dalt, a soult klubzenei grandiozitással vegyítő Stop This Flame-et.

Az első ötben ott szerepel még a szintén soul/r&b-t képviselő Joy Crookes, valamint a mezőny legnépszerűbb előadója, a tavaly a Szigetet is megjárt Yungblud, valamint a 2020-as felhozatalban meglepően nagy arányú zenekari részvétel is meghozta a gyümölcsét: a szólóelőadókon kívül két együttes is bekerült a top 5-be, a jazz hátterű, hiphopos-popfunkos Easy Life, valamint a dublini Inhaler, melynek frontembere nem más, mint Bono fia.

A BBC éves versenye elég jó találati aránnyal szokta megelőlegezni a bizalmat a kibontakozó sztároknak, a 170 zeneipari szakember és újságíró bevonásával kialakított, 15-ös és 10-es listák alsóbb helyezésein is találunk olyan neveket az elmúlt évekből, mint Dua Lipa, míg a nyertesek közt ott volt Ellie Goulding, Jessie J, Michael Kiwanuka, a HAIM, Sam Smith és a Years & Years. Az elmúlt három-négy évben már (még?) nem értek el ekkora sikereket a győztesek: tavalyelőtt a norvég Sigrid lett az első, tavaly a francia származású, londoni illetőségű rapper, Octavian, előttük pedig Jack Garrattet és Ray BLK-t kerülte el a sztárság.

Válogatás Celeste dalaiból:

https://recorder.blog.hu/2020/01/09/a_bbc_megszavazta_az_idei_ev_sikervaromanyos_tehetseget
A BBC megszavazta az idei év sikervárományos tehetségét
süti beállítások módosítása