Kihirdették a BBC Sound of 2020 hosszúlistáját!

2019.12.12. 12:35, Gaines

bbcsoundof.jpg

A BBC minden évben összeállítja azon előadók listáját, akik szerintük a következő év nagy befutói lehetnek: idén immár tizennyolcadik alkalommal jött ki a 170 zeneipari szakember és újságíró bevonásával kialakított nagylista, amelyen tavaly óta már nem 15-en, hanem csak 10-en kaphatnak helyet. Nézzük, ebben az évben kiknek sikerült bekerülni a legjobb tízbe!

A BBC Sound Of… menete, hogy a hosszúlista közzétételét követően jövő év elején fogják bejelenteni a top 5-öt (a maradék öt előadót nem rangsorolják), január 5-től január 9-ig, egyesével, így értelemszerűen kilencedikén derül ki az első helyezett. De a régi listákat böngészve nemcsak a győztesek vagy dobogósok, hanem a „futottak még” kategóriába tartozók között is találunk világsztárokat. Nyert például 50 Cent, a Keane, Adele, Ellie Goulding, Jessie J, Michael Kiwanuka, a HAIM, Sam Smith, vagy épp a Years & Years. A legjobb ötbe olyanok kerültek be az évek során, mint a Franz Ferdinand, Joss Stone, a Bloc Party, a Foals, a Florence + The Machine, James Blake, Frank Ocean, Azealie Banks, a CHVRCHES, Stormzy, Jorja Smith, vagy épp tavaly slowthai és Rosalía. De 2016-ban például kiszorult a legjobb ötből Dua Lipa, 2013-ban The Weeknd maradt le orrhosszal, 2018-ban pedig Billie Eilish-t jósolták a 15-ös mezőnybe, de nem a top 5-be. Persze, a nagylistából messze nem mindenki válik befutottá, de ilyenkor mindig meg lehet tenni a téteket, hogy kit fogunk jó korán felfedezni, és majd később nagy mellénnyel kérkedni vele, hogy mi már rég tudtuk ám.

Idén az előző évekhez képest meglepően sok a zenekar a szólóelőadók mellett, már ha soknak számít a három a tízből. (Soknak: 2018-ban két zenekar indult a tizenötös mezőnyben, tavaly egy zenekar a tízben.) Az ötfős Easy Life három mixtape-pel a háta mögött egyedül képviseli a hiphopot az idei mezőnyben – pedig a rap és grime elég erősen volt reprezentálva az utóbbi években –, tagjai jazz-zenészekként vándoroltak soulhopos-popfunkos terepre. A dublini Inhaler jellegzetes és nem túl izgalmas indierockos, de még inkább britpopos zenét játszik, frontembere pedig nem más, mint Eli Hewson, azaz Bono fia. A harmadik együttes a Squid, az ő artrock-posztpunk gitárzenéjükre, eklektikus dalaikra már inkább érdemes odafigyelni.

A soult/r&b-t több előadó is képviseli az idei listán: ott a londoni Arlo Parks, a Brit Awards Rising Star díját pár nappal ezelőtt bezsebelő Celeste, valamint Joy Crookes, közülük a középsőt övezi nagyobb hype. Az éllovasnak, vagy legalábbis legismertebb névnek Yungblud tekinthető, az emopopos srác 11 milliós havi hallgatottsággal büszkélkedhet a Spotifyon, mi láthattuk idén a Szigeten, ahol megtöltötte az A38 sátrát. Georgia eklektikus dance-szintipoppal erősít, ő a Leftfield-alapító apukája, Neil Barnes révén szívhatta magába az elektronikát (négy éve kiadott bemutatkozó lemezéért nagyon tudtunk lelkesedni), míg a 19 éves brit-filippínó Beabadoobee lo-fi hálószobapopjára már a The 1975 frontembere is felfigyelt. Érdekesség, hogy mind a tíz előadó a Brit-szigetekről érkezik, beleértve Joesefet, a „Glasgowból származó érzelmes szomorú fiút” is, akit Amy Winehouse-hoz is hasonlítgattak már, Motownos-hiphopos zenei alapjaival finom soulkeveréket kotyvasztott ki..

Válogatásunk a jelöltek zenéiből:

https://recorder.blog.hu/2019/12/12/kihirdettek_a_bbc_sound_of_2020_hosszulistajat
Kihirdették a BBC Sound of 2020 hosszúlistáját!
süti beállítások módosítása