Feloszlott a Yeasayer

2019.12.20. 09:46, Gaines

yeasayer_2.jpg

A brooklyni experimentális indiepop-zenekar tagjai 15 év és 5 lemez után döntöttek úgy, hogy befejezik a közös zenélést.

A Yeasayer három alapító tagja, Chris Keating, Ira Wolf Tuton és Anand Wilder a zenekar hivatalos Instagramján jelentette be a feloszlás tényét. „Arra jutottunk, hogy a Yeasayer a története végére ért. A döntésünket nem hoztuk meg könnyen vagy elhamarkodottan, ám mindhároman egyetértettünk abban, hogy ez a helyes döntés, és jókor hozzuk meg. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért világszerte oly sok emberrel oszthattuk meg a zenekarunk tizenöt éves pályafutását. Köszönjük mindazoknak, akik az évek során támogattak minket, és megfordultak a zenei univerzumunkban.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Yeasayer (@yeasayer) által megosztott bejegyzés,

A csapat a hivatalos források szerint 2006-ban alakult Brooklynban – a bejegyzés alapján már két évvel korábbra tekint vissza a Yeasayer eredettörténete –, és 2007-es debütalbumukkal, az All Hour Cymballal egyből elnyerték a pszichedelikus artpop rajongói és a kritikusok kegyeit. A legjobbkor mutatkoztak be, a 2000-es évek közepén felvirágzott a brooklyni indie-szcéna, a Vampire Weekend, a Dirty Projectors és a Grizzly Bear sikerei mellé egyszerre ötletgazdag és slágeres számaikkal soroltak be, amit a 2010-es Odd Blood lemezzel fejeltek meg. Még három albumuk jelent meg ezt követően, a legutóbbi épp idén, Erotic Reruns címmel. Kétszer is megfordultak a Szigeten, először még 2010-ben, amikor a fesztivál egyik legjobb koncertjét adták – ennek kapcsán mikrofonvégre is tudtuk kapni Wildert és Keatinget –, másodszor pedig ezen a nyáron. Alább néhány dal és videó, köztük a Take Away Show-beli szereplésük, melynek során zenélve megjárják a New York-i metrót is.

Címkék: yeasayer
https://recorder.blog.hu/2019/12/20/feloszlott_a_yeasayer
Feloszlott a Yeasayer
süti beállítások módosítása