20 éves a Pavement negyedik legjobb lemeze

Viszonylag nagy az egyetértés a zenekritikusok és a kilencvenes évek indie zenéjének rajongói között, hogy melyik a Pavement három legjobb lemeze. De van itt még egy album, ami a zenekar feloszlása előtt jelent meg. Az idén 20 éves Terror Twilight. Ez a cikk először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.

A Pavement első két lemeze ma már kanonizált remekmű, nem véletlenül: egy elcseszett nemzedék, a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején születettek tökéletes (vagy hát tökéletlen) kísérőzenéje. A kaliforniai Stocktonból indult zenekar a kilencvenes évek első felében gyors egymásutánban három zseniális, sajátos ízzel bíró albumot adott ki, melyekre a mai napig hivatkozik minden valamirevaló zenebuzi vagy indie zenekar. A Slanted And Enchanted lusta, elcseszett lo-fi hangzását a kényszer szülte: a lemezfelvételeket az akkori dobosuk garázsában ejtették meg mindössze egy hét próba után. Tökéletes lemez született.

Ahogy hibátlan volt a második is: a Crooked Rain, Crooked Rain már egy ereje teljében lévő zenekar klasszikus amerikai rockalbuma, mely tele van fülbemászó dallamokkal és azonnal ható, idézőjelbe tett slágerekkel. A Wowee Zowee pedig egy zavarba ejtő, kicsit összefüggéstelen, zajos-jazzes anyag, amelynek nagyszerűségét sokan csak hosszú évek múltán ismerték fel.

Mindig is nagy kérdés volt Stephen Malkmus alakulatával kapcsolatban, hogy ez után az albumtriász után melyik a legsikerültebb lemezük. A nem túl egyenletes, kissé összecsapott '97-es Brighten The Corners után 1999-ben jelent meg a Pavement utolsó albuma, mely az első két LP-jük zsenialitásának árnyékában egy elég alulértékelt mű. Pedig a Terror Twilight megérdemli a figyelmet.

Nem annyira egységes, mint az első két lemez, de több csúcspont is van: a Spit On A Stranger vidám, hanyag balladája vagy éppen a You Are The Light jellegzetesen pavementes felépítése, de a Major Leagues csilingelős, keserédes dallamai is teljesen időtálló számok. Mindemellett ezen a lemezen rugaszkodnak el legjobban a saját stílusuktól Malkmusék: a Folk Jam a country-t, a Platform Blues nyilván a bluest, a Speak See Remember pedig a swinget teszi nagyon nagy idézőjelbe.

A producer a Radiohead-lemezekkel már nagyot alkotó Nigel Godrich volt - utólag már jól ki lehet venni, hogy ebben a hányaveti, a korábbi munkáihoz képest teljesen más zenei világban is megérezte, mitől működnek majd a dalok. És ha már Radiohead: Jonny Greenwood harmonikázik két dalban is (Platform Blues, Billie).

A novemberi Recorderben megnéztük, hogy mire pörgött a világ 1999-ben.

A Pavement e lemez után teljesen kihagyta a kétezres éveket, és csak 2010-ben álltak össze újra egy világ körüli turné erejéig. Ugyan bejelentették, hogy 2020-ban fellépnek a Primaverán, de nagy kérdés, hogy lesz-e egyszer igazi reunió. Ha nem, talán nem is baj: maradjon meg így ez a lusta, elkúrt életmű az utókornak.

szerző: Hó Márton