A Radiohead gitárosa, Ed O'Brien évek óta ígéri, hogy beáll Thom Yorke, Jonny Greenwood és Philip Selway mögé a sorba, és kiad egy szólólemezt, és ha minden jól megy, 2020 első felében meg is kapjuk a debütalbumot. Az első beharangozó dal, a Brasil most egy lélegzetelállító világvégeklippel érkezett meg, máris mutatjuk.
O'Brien egyébként nem csak ígérgetett, hanem dolgozott is jó néhány éve a szólóanyagon: már 2017-ben is azt nyilatkozta, hogy talán abban az évben kijöhet az anyag, de egyéb irányú elfoglaltságai miatt (lásd: Radiohead) lassan haladtak a munkálatok. A stúdióban több producer is közreműködött a lemezen, például Flood, aki illusztris előadókkal dolgozott már együtt a U2-tól a Depeche Mode-on át a Nine Inch Nailsig és PJ Harvey-ig, illetve Catherine Marks, a The Killers, a Wolf Alice, a Local Natives, a Foals és a Sunset Sons producere, a zenész kollaborátorok között pedig megtaláljuk Omar Hakim dobost, aki David Bowie Let's Dance lemezén is játszott, Nathan Eastet és Dave Okumut az Invisible-ből, Laura Marling folkénekes-dalszerzőt, a Portishead gitárosát, Adrian Utley-t, a Wilco dobosát, Glenn Kotchét, na meg Colin Greenwoodot a Radioheadből.
HA CSAK FELEOLYAN JÓ LESZ O'BRIEN SZÓLÓLEMEZE, MINT THOM YORKE ANIMÁJA, MÁR AKKOR NAGYON ÖRÜLHETÜNK
O'Brien október elején kiadott egy instrumentális ambient szerzeményt Santa Teresa címmel, de az első rendes kislemezdal a kilenc perces Brasil. Az EOB néven kiadott szám indie folkos, lágy akusztikus gitáros indítás után a szám harmadától építkezik fel egy krautrockos lüktetésű, táncolható dallá, Hakim és Greenwood ritmusszekciója jóvoltából. A Brasil klipjében elérkezik a világvége, vagy legalábbis az emberiség gyökeres átalakuláson megy keresztül: először szokatlan szép légköri jelenségek keletkeznek, sarki fények pulzálnak a nagyvárosokban és erdőkben, majd az embereket fehér piramisok vonzzák magukhoz, tükröződni kezdenek, egymás tükörképeivé válnak, majd cseppfolyós transzhumanizmusban mosódnak össze, és vándorolnak ki a világűrbe.
A rendező, Andrew Donoho (Dirty Computer) többek között H.P. Lovecraftot és Stanley Kubrickot emlegeti ihletforrásként (a fehér piramisokról nem nehéz egyből a 2001: Űrodüsszeia fekete monolitjaira asszociálni, de a horrorisztikus premisszákat Donoho inkább optimista és lírai irányba szerette volna elvinni. "Mi van, ha az idegenek vagy felsőbbrendű lények azért jönnek a Földre, hogy segítsenek magasabb létállapotba eljutni az emberiségnek, ahelyett hogy elpusztítanának? Hogyan nézne ki, ha minden földlakó megosztaná gondolatait, élményeit és cselekedeteit? Mindig is izgatott a gondolat, hogy az emberi faj valójában egyetlen hatalmas organizmus, és szerettem volna több különböző karakternézőponton, médiumon, impresszionista vizuális effekteken keresztül körbejárni ezt a témát." A dalcím amúgy nem véletlenül utal Brazíliára, O'Brien egy rövid ideig ott élt a családjával, és nagy hatást gyakorolt rá a karnevál, ami a brazil ritmusokkal, hangulatokkal együtt a szólólemezt is megihlette.
