Ha a Rolling Stone magazin nagyinterjút vagy portrécikket készít a Who még élő tagjaival, mindig elhangzik valami megbotránkoztató dolog. Tavaly Roger Daltrey énekes elmagyarázta, hogy nem sok értelmét látja a hiphopnak, mert az elmúlt negyven évben semmi nem fejlődött a műfajban. Idén pedig Pete Townshend gitáros-dalszerző nem rejtette véka alá két néhai zenekartársukkal kapcsolatos ellenérzéseit.
Természetesen az 1978-ban, 32 évesen elhunyt Keith Moon dobosról és a 2002-ben, 57 évesen elhunyt John Entwistle basszusgitárosról van szó, két zenészről, akiért a legtöbb rockszerető ember rajongani szokott. Pete Townshend annál kevésbé. Amikor az újságíró arról kérdezte, hogy hiányoznak-e neki egykori társai, amikor az aktuális Who-turnén megjelenik az arcuk a kivetítőn, tömör és durva egyszerűséggel válaszolt: "Ezzel nem fogom megörvendeztetni a Who-rajongókat, de hála az égnek, hogy már nincsenek köztünk." Majd bővebben is kifejtette, mennyire nehéz volt zenélni velük, és csak az ő, mármint, Pete Townshend "zenei fegyelmezettsége és ritmusgitáros hatékonysága" tartotta egyben a legendás együttest. "John úgy basszusgitározott, mintha Messiaen orgonált volna. Minden egyes hangjegy, harmónia az egekben járt. Miután elhunyt, és először koncerteztem nélküle, és Pino [Palladino] nem játszott ilyesmit a basszusgitáron... hát azt mondtam: "Nahát, végre van melóm." Ami pedig Keith Moont, minden dobosok legfenegyerekebbikét illeti, helyette mindig Townshendnek kellett tartania az ütemet.
MINDEN ELADÓ: ÍME, A WHO KIMAGASLÓ HATVANAS ÉVEKBELI LEMEZE
A nagy lélegzetű cikk többi része is tartogat érdekes részleteket, például hogy Townshend már jó ideje nem tartja rendes zenekarnak a Who-t. December 6-án jelenik meg a legújabb lemezük, nemes egyszerűséggel Who címmel, amelynek felvételei során Daltrey és Townshend egyetlen percet sem töltött közösen a stúdióban: külön-külön, Londonban és Los Angelesben rögzítették a saját részeiket, és a "személyi producereiken" keresztül kommunikáltak egymással. A cikk bevezető részében elmondják, hogy amúgy egészen kedvelik egymást, és törődnek a másikkal, hogy aztán rendre odaszúrjanak egymásnak: Townshend elmeséli, hogy néha a színpadon Daltrey ingerülten néz rá, "csak mert én is ott vagyok", míg Daltrey-t az bosszantja, hogy nem tudja variálni a turnén játszott számokat, mert Townshend "nem igazán emlékszik a szövegekre és az akkordmenetekre".
