1999-ben jelent meg minden idők legnagyszerűbb magyar eurodance-slágere, a Tedd fel a kezed a Splash-től. Az együttes alapító-dalszerzőjével, Ősz Balázzsal beszélgettünk (az emberrel, aki azt mondta: "tied ez a fíling"), aki végigkalauzolt bennünket életének utóbbi húsz évén, ahogy előbb a diszkóhaknis kollégáival kitúrták a rockereket a szórakozóhelyek színpadairól, majd nekik kellett továbbállniuk a megasztárosok miatt, hogy aztán végül a retrópartik elhozzák a diadalmas visszatérés lehetőségét. Ez a cikk a Recorder magazin 77. számában megjelent interjú bővített verziója.
Húsz éve, az első lemezeteken jelent meg a Tedd fel a kezed című szám. Kijelenthetjük, hogy ez volt a Splash legnagyobb slágere?
Igen. Magam sem értettem, hogy miért. Nem is lett volna rajta az első lemezen, csak a kiadó hümmögött az egyik számra, hogy nem jó, vegyük le. Hétfőre kérnek egy másikat. Ez pénteken délben volt, addigra már rohadtul csúszásban voltunk a hanganyag leadásával. Ez a „másik” lett a Tedd fel a kezed. Ami ha nem született volna meg, valószínűleg ma nem emlékeznének ránk.
Egy hétvégéd volt rá? Hogyan fogtál hozzá?
Inkább egy délután. A legprimitívebb harmóniákat elkezdtem prüntyögni. Oké, nézzünk rá valami szólót. Nem bonyolítottam, szinte ugyanazokat a hangszíneket használtam, mint a Húzz magadhoz, ha fázol-ban. Jó, de mit énekeljünk? Tabár Pisti, az akkori menedzserünk és a fellépésszervező iroda főnöke leírt valamit. Abban az időben ő együtt dolgozott valamennyi sztárcsapattal a Kozmixtól a TNT-ig. Amúgy az Exotic nevű zenekar billentyűse ma is. Ő volt a mentorom a kezdeti időkben.
De a te részedet, hogy „tied ez a fíling”, azt te találtad ki?
Nem, azt is ő. Én az ellen nagyon ágáltam!
Akkoriban szokatlan volt egy angol szó a magyar szövegben.
Utáltam is, a hunglish a halálom. Mondtam neki, hogy ez hót ciki, hagyjuk már. Mondta, találj ki jobbat. Hát nem tudok. Akkor ez lesz, valamit kell csinálni hétfőre.
És amit a lány énekel, az miről szól szerinted?
A szerelem és a szex határmezsgyéjén valamiről. Flörtölés, ami a szex irányába tart.
Én mindig azt gondoltam, hogy ez a dal az orális szexről szól, hogy a lány átveszi az irányítást.
Á, nem. Tudatosan semmiképp. Nem gondoltuk mi ezt ennyire át.
Splash: Tedd fel a kezed (dalszöveg)
Tedd fel a kezed
Mert én más vagyok
Jobb, ha rámhagyod
Majd én játszom veled!
Az eszem elvesztem
Ha rád gondolok
Mert a tied vagyok
jobb, ha engedsz nekem!Tied ez a feeling...
Tied ez a feeling...
Újra hív egy szó...
Tied ez a feeling...
Tied ez a feeling...
Visszahív egy szó...
A Splash név honnan jött?
A névkeresés stádiumában épp egy képregényes újságot lapozgattam, és ott volt a buborékban, hogy Splash! De jól néz ki, legyen ez.
A Splash előtt mit csináltál?
Rengeteget házaltam a kiadóknál a különféle demóimmal. Egy lemezboltban egyszer csak megnéztem a Happy Gang lemezborítóját, oda volt írva, producer Tabár István és egy csepeli ház címe. Kibékávéztam, becsöngettem. Mondtam, írok zenéket. Meghallgatta, hümmögött. Akkoriban ilyen scooteres zenét csináltam, happy rave-et, vagy happy hardcore-t. Nagyjából azt, amivel a Kozmix is elindult. Mondta Pisti, ügyes vagy, és megmutatta a Kozmixot, aminek már megvolt a hanganyaga nála, egy hónappal később tervezték elindítani. Nem kéne ugyanolyat csinálni, mondta, de mi lenne, ha csinálnál mást. Felejtsük el, hogy te énekelsz, ezt pacekba megmondta az elején. Keressünk egy lányt. Mutatott eurodiscókat, hogy ilyesmit csinálnánk. Jó pozícióban volt a kiadóknál, főleg a BMG-nél. Két évig ott dolgoztam a stúdiójában annak fejében, hogy segíti a karrieremet. Így indult. A TNT-nek úgy forgattunk klipeket, hogy a Pisti fogta a kamerát, én a srácok váltóruháját és a lámpát. Ez volt akkor egy klipforgatás. Hőskor volt. Én akkor mindent ennek rendeltem alá.
Később volt ebben jó pénz?
A fellépésekben igen. Ami nekem nagyon megdöbbentő volt, az a jogdíj. Egyszer mentem levenni pénzt a kártyáról. Addig mindig próbálkoztam: 5000, ha nincs annyi a számlán, akkor mentem lefelé. Most bedugtam a kártyát, kijött az ötezres, hurrá. Aztán kijött a cetli, hogy az ön új egyenlege másfélmillió forint. Ez ’99-ben megtörtént. Le volt adva a számlaszámom az Artisjusnál.
Sikerült jó dealeket kötnöd az elején?
Nem. Az első lemezünkön nálam mindenki jobban keresett, ebben biztos vagyok. Egy zenésznek sok helyről jöhet be pénze, ezekről semmit nem tudtam, bármit aláírtam. De nem panaszkodom, mert utána keresgettem belőle pénzt is, és nem ez maradt a fő megélhetésem. Kitanultam a weblapszerkesztést, voltam grafikus, art director. Amikor ez a diszkóhaknis piac bedőlt, nagyobb zuhanás nélkül túléltem.
Mikor dőlt be?
Először voltak, ugye, ezek a régi, nagy rockzenekarok, hangszeres zenészekkel. Aztán a kilencvenes évek közepén jöttünk mi, hülyegyerekek, Hip Hop Boyz, Splash, TNT, Happy Gang, és elindult a haknipiac. Az összes hangszeres zenész, aki előtte élőben zenélt, úgy utált minket, mint a szart. Hogy itt vannak ezek a playbackkel haknizó kis majmok, és elveszik a kenyerünket. És tényleg ez történt. Átrendeződött minden. Diszkókban léptünk fel, vittünk egy cédét és két mikrofont. Valaki mikrofont sem vitt, vagy ha vitt, az dezodoros flakon is lehetett volna, mert nem kapcsolta be. Nálunk legalább szólt a mikrofon. Egy nap meg tudtunk csinálni hat-hét bulit, kocsmákban, vidéki diszkóban, hívtak sokfelé.
Ennek a korszaknak úgy lett vége, hogy elindultak a Megasztárok, X-faktorok, jöttek új énekesek, élőzenével. Elkezdték mondani a diszkók, hogy nekünk nem kellenek a haknisok, jöjjenek az élőzenészek. Az viszont nem működött, a diszkóban éjjel kettőkor a bebaszott embert nem érdekli, hogy ki milyen jól gitározik vagy énekel. Slágereket akarnak hallani, röfögtetést, buliztatást. Lassan a diszkóknak is leáldozott, ami valamennyire a válsággal is összefüggött. Egy fiatal csávó 2000-ben egy ezressel a zsebében elindult szórakozni, befizetett kétszázat a diszkóba, megivott néhány boroskólát, meghívott egy csajt valamire, és megvolt az estéje. 2006-ra ugyanaz a pénz volt a zsebében, de az mind elment belépőre. Évről évre láttam, ahogy hakniztunk, hogy állnak az emberek, mint a savanyú uborka, és szopogatnak egy langyos kis sört. Annak idején Hajdú-Biharban, Borsodban minden második faluban hatalmas diszkók voltak, amik a hétvégéken megteltek négy-ötszáz, volt, ahol ezer emberrel. Aztán az egész piac átalakult. A kisebb pubok lettek népszerűek, ahol nincs beugró, de van élőzene.
Veletek ezalatt mi történt?
A második lemez után volt egy énekesnőváltásunk. Meredek dolog volt ez: a csúcson, két borzasztóan sikeres nagylemez után lecserélni az énekesnőt. De úgy éreztem, nem tudok az Ildivel tovább együtt dolgozni. Óriási törés volt a zenekar életében, hiszen az átlagnéző számára az énekes a frontember, nem az a csávó, aki a szinti mögött áll. A kiadóval is összefeszültem akkor. Elindították Ildi új projektjét, a Splash név is csak azért maradt nálam, mert levédettem a szabadalmi hivatalnál.
Addigra én már egy kalitkában éreztem magam. Az elején azt gondoltam, hogy ha megcsinálom az első lemezt, akkor egyre inkább csinálhatok olyan zenét, amilyet szeretnék. De amint nem azt csináltuk, amit vártak tőlünk, akkor már nem jött a siker. A kiadó azt nyomta, hogy minden hazai könnyűzenei formációnak az a jó, ha valamire hasonlít, amit már ismerünk külföldről. Kozmix – Scooter, Splash – Brooklyn Bounce.
A Splash miben hasonlított a Brooklyn Bounce-ra?
Az volt az elgondolás, hogy ha én is azon a lemélyített, skandálós hangon rapszerű szövegeket mondok, az majd emlékeztet a Brooklyn Bounce-re. Gyűlöltem. A harmadik lemezre jutottam el oda, hogy nem vagyok hajlandó ezt csinálni. Lehet, hogy rossz döntés volt. Annyira tehetséges nem voltam, mint Geszti vagy Ákos, hogy megteremtsek magamnak egy piacot. Ákos is úgy indult a Bonanzával, mint egy Depeche Mode-epigon, de ő elérte, hogy mindegy, mit csinál, a közönség megy utána. Mi azok voltunk, akik egy igényt kiszolgáltak, és az a közeg nem volt vevő másra. Hiába jelent meg még két nagylemez, érezni lehetett, hogy az első két lemez lendülete visz minket. Ez a lendület 2006-ban elfogyott.
Foglalkozol még zenével?
2011-ben felhívott Béres Attila (DR BRS buliszervező, dj, producer – a szerk.), hogy csinálnak egy rendezvényt Retrostars néven Füreden, jövünk-e. Persze. Több ezer ember torkaszakadtából üvöltött. Egy pillanat alatt visszajött az, ami ’99-ben volt. Hihetetlen felfutása van ennek, rengeteg ilyen bulin fellépünk azóta. A Kozmix majdhogynem többet koncertezik most, mint 20 évvel ezelőtt.
A mai eszeddel másképp csinálnál valamit?
Megnézném, mi lett volna akkor, ha nem robbantom szét két sikeres nagylemez után a zenekart, maradok az Ildikóval a skatulyában, születnek olyan slágerek, amiket a közönség vár. Nem tudom, ez az út hova vitt volna. Ez is jó volt. Nekem, ilyen lakótelepi hülyegyereknek, aki a pincében arról álmodott, hogy énekeljék a dalait, borzasztó jó dolog volt, hogy ez megtörtént.
interjú: Varga Ferenc
headerfotó: Varga-Mikusik Éva
