Vajon a Spotify-t is megünnepeljük majd?

Vannak még maradandó zenés kütyük vagy végleg a változó appok, csereszabatos Bluetooth hangszórók és a fizikai megjelenésétől megfosztott zene világában éljük le az életünket? Negyvenéves a Walkman. Ez a cikk először a Recorder magazin 76. számában jelent meg.

A record gombot akkor kell megnyomni, amikor a bemondó a cím utolsó szavának a végéhez ér. Ha jól csinálom, nem kezdődik idegesítő szünettel a rádióból felvett Apocalyptica-lemez. A kilencvenes évek közepén vagyunk, a kazetta ekkor már több mint harminc éves technológia, a walkman, amivel magammal vihetem, lassan készül a tizennyolcadik születésnapjára, a rádióba pedig bele se menjünk.

Legyen ennyi elég a nosztalgiából. Erre is csak azért volt szükség, mert a hordozható zenéről nem lehet nosztalgia nélkül írni. Idén negyven éves a Sony találmánya, amit annyi gyártó koppintott le, hogy rajtaütésszerűen köznevesült. A magyarítása, a jobb sorsra érdemes sétálómagnó pedig meg sem tudott tapadni. Abból pedig öt sörös, vietnámi papuccsal asztalt csapkodós vitát lehet tartani, hogy a discmannek egyáltalán ez-e a neve, mert a Sony a saját eszközeit átnevezte walkmannek.

A negyvenedik évfordulót a cég egy speciális mp3-lejátszó kiadásával ünnepelte meg. Az eszközben az a legérdekesebb, hogy bemutatja, mi minden változott azóta. De kezdjük azzal, ami nem: a kütyü neve NW-A100TPS, ami annyira béna, hogy az elmúlt negyven évben bármit hívhattak volna így, legyen az búvárszivattyú vagy téligumi. Az eszköz szolgáltatásai viszont modernek: Androidot futtat, wifi van benne, USB-C-n lehet feltölteni, 16 gigabájt tárhelye van, és ami a legfontosabb, akkor is bírja 26 óráig egy feltöltéssel, ha sokat tekerünk a számok között. A tisztesség kedvéért rajzoltak egy kazettás képernyővédőt, de ez apróság. Valójában célhardver, egy okostelefon telefonkomponens nélkül.

A születésnapi okoswalkman

A szülinapi okoswalkman amerikai ára még nem ismert, de azt már tudni, hogy Ausztráliában nagyjából 120 ezer forintnak megfelelő ottani dollárba fog kerülni. A legelső sétálómagnó annak idején körülbelül 39 ezer jenbe vagy kétszáz dollárba került, ami inflációval kiigazítva mára durván 213 ezer forintra jön ki. Szóval még olcsóbb is lett. Megérte várni!

Egy nagy kérdés marad megfejtetlen: vajon a szülinapi walkman vagy bármelyik modern zenelejátszó el tud-e érni olyan kultstátuszt, mint az eredeti tette. Most, hogy mindenki rávágta a nemet, van egy másik kérdés is. Mi volt az utolsó olyan hardver, ami képes volt ilyenre? Ha a 2060-as években megcsinálják A galaxis őrzőinek hetedik rebootját, min kapja meg Star Lord az anyjától a kedvenc zenéit? Az iPod menő volt talán egy évtizedig is, de ma már egy maréknyi ezresért lehet venni a Jófogáson. A fehér AirPods most nagyon látványos, de egyrészt adatot még nem tárol, másrészt pedig a nem cserélhető akkumulátor miatt valószínűtlen, hogy egyáltalán életben marad addig a kütyü, hogy réginek számítson.

Az appok pedig még a fizikai eszközöknél is gyorsabban tudnak eltűnni vagy átalakulni. Ma már magyarázni kellene a MySpace-t annak, aki nem élte meg. Ugyanez igaz a Napsterre. A rádióból felvett zenékre. És valószínűleg ez vár a SoundCloudon kialakult cloud rapre is. A negyvenéves szülinapi walkman is visszafelé nyúl az időben egy extra funkcióért. A zenelejátszó egyik beállítása a cég ígérete szerint vinilesen meleg hangzást produkál. Nem mintha ez egyedi lenne, egy jó kazetta is tudta annak idején. Csak azt nem a Sony gyártotta, hanem a Nakamichi.

szerző: Szedlák Ádám