Lemezpremier! Árnyéknyúl: Árnyéknyúl

2019.10.30. 11:00, Gaines

arnyeknyul_zenekari.jpg

A debreceni Árnyéknyúl háromtagú, alternatív rockot játszó zenekar, bemutatkozó lemezüket a 30Y hathatós közreműködésével rögzítették, a magyar alternatív rockzenei szcéna legjobb hagyományaiból táplálkozó, lendületes album nálunk hallgatható meg először.

arnyeknyul.jpgA power trio formáció (Kovács Károly – ének, gitár; Rutkovszky Dániel – basszusgitár; Katonka Máté – dobok) története 2013-ra nyúlik vissza, aztán két névváltoztatás és egy tagcsere után – és miután többször felléptek a 30Y előzenekaraként – megszületett az Árnyéknyúl. A debütlemez erős, profi bemutatkozás, melyben a felismerhető magyar (Kispál, 30Y) és külföldi hatásokat (R.E.M., Jack White-formációk) saját jogukon, komoly svunggal megszólaló dalokba csomagolják, vérbeli koncertzenekarként. A lemezről először a zenekar foglalta össze gondolatait:

"Ha egy együttes kijön egy új lemezzel, az összes albummal kapcsolatos kérdésekben van egy közös pont: Mitől lesz ez egy lemez?
Az angol felvétel szó (record) a latin emlék szóból (recorder) ered.
Ez a lemez egy emlék arról, hogy milyen / milyen volt az Árnyéknyúl 2019-ben, és az előtt.
Arra törekedtünk a lemez elkészítésénél, amire minden együttesnek kellene: hogy megörökítsük azt, amit csinálunk.

Bementünk a stúdióba. Megnyomtuk a gombot, és felvettük a dalokat.
Hittünk magunkban, a saját értékrendünkben, és a gyakorlással töltött években.
Hittünk abban, hogy értékes az amit csinálunk, ahogyan együtt zenélünk, ahogy figyelünk egymásra.
Nem használtunk metronómot. Nincs autotune. Odamentünk, és felvettük az egészet egyben.
Számunkra ezért lett az album tökéletes. Nem azt mutatja, hogy mit akartunk csinálni, hanem hogy mit csinálunk.

A dalszövegeinkben kijelentőmódban beszélünk az értékekről, de megkérdőjelezzük a helyességüket.
Ennek ellenére nem bújunk kérdőjelek, vagy metaforák mögé. Témákat dobunk fel.
Szeretnénk, ha ezek a témák lennének a fókuszban, és nem mi.
Reméljük, jó témákat hozunk.

Az Árnyéknyúl folyamatosan fejlődik, támogatjuk egymást.
Együtt megyünk előre, nem három külön egó kering egy átmeneti pályán egymás mellett.
Éppen ezért nem aggódunk a következő lemezünk miatt sem.
Az már tuti jobb lesz, mint ez.
Ha ebben valaha is kételkedni fogunk, megállunk.
Mert ott kell abbahagyni.

A lemezzel egy korszakot zárunk le, és nyitunk meg.
Voltunk és vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy nem kellett egy koncepció albumot csinálnunk még.
Külön-külön gondolatokat kereteztünk be, ezeket öntöttük dalokba.
A közös dolog pedig az értékrendünk, a megszólalásunk, meg a hangszeres tudásunk és annak hiánya!"

sinco_arnyeknyul_190926budapestpark_056.jpg
fotó: sinco

 

A lemez producere, Varga Ádám (30Y) pedig ezt mesélte az együttműködésről: „Már a legelején tetszett a zenéjük, mind hangszeresen, mind dalok szempontjából. Triózenekar, egyszerű, mint a bot, mindenki pont azt teszi, ami a dolga és ami a legfontosabb, igazi, rendes DALOK vannak, szóval nem volt nehéz Zazával (Beck László, 30Y) beleszeretnünk. Volt először egy három-dalos, amit együtt készítettünk, a lemezindító "Ki vagy te?" még abban a csokorban készült, majd tavaly eljöttek újra hozzánk, 7-8 dallal, hogy gondolkodjunk egy kicsit közösen róluk. Pont ahogy érezték, volt 8 dal, ami mondhatni, totál kész volt, ezeket gyorsan kipipáltuk, de szerettük volna meghallgatni, mi van még, így előkerültek olyan dalok is, amelyekben bizonytalanok voltak, de aztán ezeknek is sikerült megtalálni a megfelelő formáját. Volt, ami nagy átalakuláson ment át, pl. a Hihetetlen azelőtt inkább egy akusztikus gitáros, tábortüzes valami volt, aztán a Zaza megkérdezte őket, ismerik-e a Nirvanát, mert hogy jól állna a dalnak az a fajta punk attitűd, vagy a Meghódító, aminek a középrészét húztuk egy egészen másik világba, ebbe aztán jómagam RichardClaydermankodtam bele. Szóval az előkészítő szakaszról már tizenkét dallal mentek haza a srácok, amit aztán rommá is gyakoroltak. A felvételeknél a legfőbb célom volt konzerválni az élő megszólalásuk erejét, így teljesen egyben ment fel az összes dal, volt, aminél második nekifutásra sem volt szükség. Ez manapság, a "vegyük fel részenként ezerszer és majd össze editálod, hogy végül kurva büszkék lehessünk magunkra, hogy milyen jó zenekar vagyunk" korszakában igen ritka. A keverésnél, a dalok végső kialakításánál arra törekedtem, hogy minél inkább maradjon meg a dalok nyersessége, persze volt néhány, amelyek aztán szélsőségesen más irányba kívánkoztak. Öröm volt egy ilyen jól egybelévő zenekarral a jó dalaikon (!) dolgozni. Nagyon büszke vagyok a végeredményre!


a legközelebbi Árnyéknyúl-koncert november 9-én, szombat este lesz a kecskeméti Mirage-ban, a zenekar a 30Y vendégeként lép fel. Facebook-esemény.


és akkor halljuk a dögös bemutatkozó lemezt: 

Árnyéknyúl a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_66.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/10/30/lemezpremier_arnyeknyul_arnyeknyul
Lemezpremier! Árnyéknyúl: Árnyéknyúl
süti beállítások módosítása