Klippremier! Sorbonne Sexual: Boldog az

2019.10.20. 18:01, Gaines

sorbonnemetro_u_190929buzazs26.jpg

Gumilabdák, hawaii mintás ingek és panelrengeteg játsszák a főszerepet a Sorbonne Sexual legújabb, részben animációt is felvonultató klipjében. Premier!

A 2010-ben indult, debreceni gyökerű zenekart két éve mutattuk be Magyarradar rovatunkban, és még abban az évben meg is jelent a félkomoly debütlemezüket követő, nagyon komoly második album, a Kifutás. A zenekar egy közelmúltbeli tagcserével a billentyűket is beemelte alterrockos hangzásvilágába, avagy saját elmondásuk szerint a posztalternatív műfaji műfajtalanságba. Ennek jegyében készül a harmadik, tavaszra betervezett LP, melyről most a Boldog az című új dalt ismerhetjük meg, klippel együtt.

A szerzemény producere Egyedi Péter volt, akivel már a Detenekemnél is együtt dolgozott a zenekar, szövegben és struktúrában is nagyon sokat segített. A dal „leginkább azt járja körbe, hogy hogyan kell jó dalt írni és legfőképp miért írunk egyáltalán, van-e annak valami célja, jó szolgálat-e a kiszolgálás, túlélni kell egy dallal vagy belehalni” – fogalmaz a zenekar. A klip rendezője, Regős Ábel eklektikus képi formanyelvet gondolt el a dalhoz, „ami végül nagyon jól harmonizál a dal éles nyelvi megoldásaival, és nem hagyhatjuk ki a Szent György Médiaiskola diákjait, akik az animáción dolgoztak, kitettek magukért.”


a Sorbonne Sexual november 28-án a Mika Tivadarban lép fel, Facebook-eseményoldal


nézzük tehát a Boldog az tarka nyári hangulatot idéző klipjét:

fotó: Buza Zsófi

Sorbonne Sexual Facebook-oldal

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_61.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/10/20/klippremier_sorbonne_sexual_boldog_az
Klippremier! Sorbonne Sexual: Boldog az
süti beállítások módosítása