Halló, tessék? Zenészek verselnek az erdei telefonban

2019.10.06. 12:30, Gaines

hiv_az_erdo_telefon_press.jpg

Hazai zenészek, színészek és a művészvilág vállalkozó kedvű képviselői adták a hangjukat egy, a pilisszentlászlói erdőszélen megvalósuló művészeti projekthez. A "Hív az erdő" egy régi, piros testű nyilvános telefonnak ad új életet, amely gombnyomásra verset mond bárkinek – éppen úgy, mint Örkény István Ballada a költészet hatalmáról című egypercesében. A két helyi lokálpatrióta által életre hívott projekt keretében a piros telefonon mások mellett Reményik Sándor, Grecsó Krisztián, Áprily Lajos egy-egy műve szólal meg többek között Kollár-Klemencz László, Petruska András, Heinczinger Miklós zenészek hangján.

A "Hív az erdő" projekt hasznavehetetlen tárgyaknak szeretne új jelentést, funkciót adni úgy, hogy közben inspiratív módon felhívja a figyelmet környezetünkre és annak védelmére. A pilisszentlászlói Ambrus Ildikó és Katona Ádám által életre hívott projekt a következőképp működik: ha az Országos Kéktúra vonalán épp elhagyjuk a falut,  és felemeljük a régi időket idéző, piros testű nyilvános telefon kagylóját, annak a megfelelő szám tárcsázásával verset mond a készülék. (Lista a cikk alján.) A versek, novellák sora folyamatosan bővül majd, jelenleg tizennégy mű hangzik el; eddig olyan művészek adták a hangjukat, mint Kollár-Klemencz László (Kistehén), Petruska András (Petruska), Heinczinger Miklós (Misztrál), Gyulai István (Anton Vezuv) zenész, Vasvári Csaba színész, és még sokan mások. A szolgáltatás természetesen teljesen díjmentes, hiszen célja éppen az odalátogató turisták szórakoztatása.

ÍGY HALLGAT ZENÉT GRECSÓ KRISZTIÁN

A projektet életre hívó, civilben informatikusként dolgozó Katona Ádám elmondta: „Tizenöt éve áll a műhelyünkben ez a régi, pénzbedobós telefonfülkéből származó piros készülék, de csak most ugrott be, hogy tegyünk bele egy kis számítógépet, állítsuk az erdőbe, és nézzük meg, ki hogyan kerül vele interakcióba. Mivel a Pilisben lakunk, rögtön egyértelmű volt, hogy az erdővel kapcsolatos verseket kell, hogy mondjon a telefon. Mindketten vágyunk rá, hogy adjunk valamit a környezetünknek és a közösségünknek, ezért rendszeresen veszünk részt helyi vagy távolabbi civil eseményeken, rendezvényeken, legtöbbször társadalmi munkában dolgozva. Fontos számunkra a lakóhelyünk, Pilisszentlászló, és úgy gondoljuk, ezzel a telefonnal egy kis extrát, meglepetést nyújt a falu az ide látogató turistáknak.”

A telefont és a környéket bemutató rövid hangulatvideó alább megtekinthető, javasoljuk minden olvasónknak, hogy kiránduljon egyet a versmondó telefon irányába:

hiv_az_erdo_versek_novellak.png

https://recorder.blog.hu/2019/10/06/hallo_tessek_zeneszek_verselnek_az_erdei_telefonban
Halló, tessék? Zenészek verselnek az erdei telefonban
süti beállítások módosítása